Serfőző Attila: Istennek

Halvány idegen, és szomj vagyok,
látomásokkal zsúfolt kék,
eggyé metszett vallomás,
a termek visszhangjaiért.

Kő a világ saruja alatt,
hogy legyen rend,
csarnokok oszlopán húzódó
jelen,
amin körbefut a félelem.

Mint egy-egy rongyos álom,
a bódulatot kínálom,
fázok bennem, didergek,
úgy, mint mélység a csendjét,
most lelkembe vermellek.