Albert Zsolt: Félegyenes

Az idő réteglemezei minden ajtónyitással mélyebbre
rakódnak, ahogy heggyé nő a mély és meghajlik a táj.
Hideg folyó öleli szorosan, a halak sem értik pontosan,
csak lebegnek zavartan, ragyogó alakban.
Néha sziklának simulva, mondandójuk pikkelyen.
Egy bizonyos szint alatt, csak hallgatnivaló marad.
A nádasszűrte zajban himbálózó bádogcsónak
a rozsda horpadt hasára ír. A part és a parton
madarak percekké töredező szárnysuhogása
mindent felold egy szelet hullámfodros örökkévalóságban.