Pethes Mária: A vágy alaprajza
amikor ajkaink között szétszakadt
a vágy alaprajza, védtelen sóhajunk
megsebezte a levegőt. egy messziről
cikázó villám letépte arcodról a mosolygó
maszkot. ismeretlen nyelven beszélő,
nevenincs patak futottál a Tóba.
az újrakezdés fénye kihunyt fogaimon,
koromsötét éjszaka borult ránk.
tekintetemben nem ismertél rá
legtisztább önmagadra. tócsák tükrét
neveztem ki arcod őrhelyéül. leleményes
látszatként akartad túlélni az aszályos
napokat. magamra húztam a homorú
horizontot, alatta azzá szültelek, aki
voltál: halandó nemtudomki, és amikor
mint tenyerére tévedt virágporra
rád fújt az isten, elsirattalak.
ahol te léteztél, hamis fogalmak nőttek,
elvakítottak szándéknak álcázott véletlenek.
hiába őrizgetett csonka ütemre ringó
álmában egy vízisikló, és hiába énekelt
érted c-mollban a fenyőrigó, egy lakhatatlan
hangsor fogadott magába, és végleg
megsemmisítette az utánad
kiáltozó köveket.