Kemecsei Gyöngyi: Fiamnak

Nekünk viszonyunk van a halállal.
Neked és nekem.
Talán el is vitt volna,
ha akkor engedem.
Te láttad őt,
miközben markában
hordta tőled el
az éltető levegőt.
Te láttad őt,
sokszor.
Én meg vigyáztalak.
S apró ujjaid
szorították
megfeszült vállamat.
Megnőttél nagyon.
Néha rettegve ébredsz
átizzadt ágyadon...
... kísértenek néha az árnyak.
És én tudom,
hogy arra jársz újra...
...a szélén ennek a kietlen,
ismerős tájnak,
félek,
tán randevút is adtok -
Te és a halál -
ilyenkor egymásnak.
Én meg már alig látlak,
csak fogom a széles,
nagyranőtt vállad
és kiáltok,
kiáltok utánad:
Ne félj, győzni fogsz...
... csak nyisd ki a szárnyad!