Schiffter Attila: Ha menni kell

Mikor az ég tiszta pelyheket bocsát reánk,
elkortyoltuk utolsó, meghitt, forró teánk,
végül kilépek a szabadba nyíló ajtón.
A ház maradjon tiszta (én is így óhajtom).

Már nem küzdhetek magamért sem soha többé,
szemeim párájában vált az élet köddé,
és körülöttem, bennem leomolhat minden.
Hordjátok hát - de ne lássam - az összes kincsem.

Csak a fagy öleljen hamvas kérget rám lassan,
hogy hűlő szívem titkába beavathassam.
Illanjon, aminek csupán túlzó ára volt.
Virrasszon itt, akinek maradok: drága holt.

Eztán nincs helye szónak, ne magasztaljatok,
ha hiány osztja meg veled toros asztalod.
Szórjátok szét hamvaim a csendes Tó felett.
S engedjétek el világgá fásult lelkemet.