Lakatos István: Karácsony
Szól József vígan: Mondhatom,
nagy nálunk most a forgalom,
kint három bölcs beszélget
– egy paphlangon, egy szír, egy indus –
mind királyi személyek.
Az indus elefántot ült meg,
teve hozta ide a szírt,
a paphlangonnak egy balzírt
málhásszamár jutott csak.
Szerencse, hogy rizst, pulykasültet
és bort ebédre hoztak.
De serlegét üríti Menyhért,
vaksi szeme a kisdeden:
Egészségedre, Istenem,
élj soká, drága Jézus!
Tudj bajt-bút elkerülni egyként,
nőj nagyra, mint a cédrus.
A boldog Boldizsár galambot
s egy szép kis glóriát hozott,
pulikutyát a pásztorok,
majd Gáspár bontja a zsákját:
abból aranydió, narancsok,
füge hull ki s nyalánkság.
Mária csirkét vág a konyhán.
A tálalóasztal felett
a fénylő üstökös rezeg,
nyalja bajszát a macska.
Bölcsőjében, türelme-fogytán,
bömböl az istenadta.
Derekára tekerve farkát
ott leskel a kemencelyuk
sötét zugában Belzebub,
homlokán sűrű felhő –
mardossa gyáva nyugtalanság:
Mi lesz ebből, ha megnő?
Rőt fénnyel fölvacog a hajnal.
Heródes dúl-fúl: Én vagyok
a bölcs vezér, a Legnagyobb,
s ők egy koldusra néznek?
Száz zsoldos, vérgyöngyözte karddal,
ím kezd új évezredet.
