Szabó Lőrinc: Nők
Mikor a kielégülés
hűti már vágyad tetszhalottra
s mégy megint, mégy gőgös robotba
s látod, hogy mindent férfi-kéz
épített, férfi-ész s verejték,
valami hősi akarat
esztelen kényszere alatt
kalapálva célt és szerencsét:
hogy bírsz (az Anyákon kívül)
a nőkre gondolni, e csacska,
gyerekes és élősdi fajra,
hogy bírsz gyűlölettelenül
gondolni még a nőkre, átkos
sorsod kétes díszeire,
akiknek semmi közük e
csikorgó és sötét világhoz?
2
Hiába épít, látni kell, hogy
sivár csoda s bús rend az ész
s erő, dicsőség, munka, pénz
s a többi gőg mind hamar elfogy,
s ha végleg megnyílt a titok:
hogy butaság a hősiesség
és minden harc és cél üresség
és a jobb rész nekik jutott:
nem térünk-e meg akkor áldva
hozzájuk, és nem mennyei
vigaszunk-e épp gyermeki
szivünk édes hancurozása,
vagy amikor ez nem elég
s a végző feledést keressük,
tudjuk-e nélkülözni testük
irgalmas kábitószerét!
