Magyari Lajos: Csángó lány

Dolgozik,
férfias, erős mozdulatokkal.
Restellené, hogyha ellankadna.
De fellobog a Lány, ha felnéz:
a zöld szemek szép őz-riadalma.

Szemre törékeny, alakuló teste
egyetlen pendülő munkamozdulat.
Tán az öröklét magvait ássa el itt,
a Szeret mellett, a szürke ég alatt.

Törli kezét katrincába, surcba,
a szóra lángolva egyenesedik,
a szóra, a szíves jónapotra
két zöld szeme homállyal telik.

A száj szögletében apró remegés,
tán szaporább a szívdobbanás is,
így mutat, tétova mozdulattal
a falu felé, el a szemhatárig.

Századok reves kérge szakad fel,
ahogy itt egymáshoz szólunk:
sziszegő, lágy hangjai görgetik
– mint folyók a követ – a sorsunk.

Dolga után néz megint hamarost,
most újra egyetlen konok mozdulat:
mintha a megmaradást ültetné földbe
a Szeret mellett, a szürke ég alatt.