Mécs László: Borkóstolás

             /Rácz Pálnak/

A sok ürömbe, fájdalomba
ha belevásott a fogad,
pajtás, ne káromkodj sokat,
oly mély e pince, mint a katakomba:
hadd jöjjenek a cimborák!

Szent katakomba ez a pince!
Tavaszok, őszök és nyarak,
viharok, álmok, madarak,
virágos lombok, lányok álma, kincse:
eltűnnek, semmi sem marad...

De megmarad a kincsek kincse:
tavaszok, őszök és nyarak
kisajtolt íze megmarad:
megőrzi a szent katakomba-pince,
ízleljük végig, cimborák!

A tavalyi, tavalyelőtti:

keserű, fanyar, fiatal,
áztatta nagy könny-zivatar,
s a vincellér még egyre könnyel tölti...
pajtás, ez nem a mi borunk!

Ettől kinyílik a borotva,
és egyenes lesz a kasza,
és veszedelmes hopszasza
bunkóvá edzi öklöd háborodva...
Pajtás, ez nem a mi borunk!

A másik hordó barna méhe
olyan, mint rontás-vert kutak,
a lopó szörnyű színt mutat,
jaj, megborzong a gyertya fénye félve:
pajtás, olyan ez mint a vér...

Isten szőlőjét pusztította
Sátán s öt évig szüretelt...
Gerezdes ember-szíveket
taposott, préselt táncosan, vihogva...

Pajtás, ez nem a mi borunk!

-- Hadd édesítse ajkainkat
e negyvennyolcas muskotály!
A bécsi császár, muszka cár
elhegedülték legszebb álmainkat
a bús, keserves szüreten,

de máma már megért a hordó,
Kossuth könnyet, Petőfi vért
adott hozzá: édesre ért...
Pajtás, egy kóstolás: s a lelked bordó,
bolondos mezbe öltözik...

Sok vad szüret volt ezer évig!
E hordóból most, cimborák
kóstoljuk kurucok borát:
a bús Rákóczit, Bottyánt, Bezerédit
csókoljuk minden kortyon át,

oly szamorodnit hagytak hátra,

megihatják az istenek!
E nektár tüzesítse meg
taplós szívünk, ha legény kell a gátra!
Pajtás, a könnyed mért pereg?

Pajtás, vigyázz a lábaidra:
ízleljük meg Mátyás borát,
magyar reneszánsz mámorát...
Már támolyogtok, mintha tüzes hídra
tévedtetek vón cimborák...

Én is dülöngök erre, arra,
s a könnyem is potyog bele,
veszett fejszének a nyele,
legalább jó bor maradt a magyarra...
Pajtás, én furcsát álmodom...

... legeltetem a délibábot,
bárányfelhőket kergetek,
pásztor vagyok én, gyerekek,

a Tisza partján... csöndben furulyálok...
Álmodjunk szépet, cimborák...

    Vigasztaló, 1927.