Milyen megrendítő a szív vállalkozása!

Kínoktól zsibbadón, emléktől terhesen
a másodperceket kiütni egyremásra,
ügetni koldusan, megverve, elhalón,
el nem fogyó úton, céltalan robotolva,
szolgálni holtig egy méltatlan idegent,
s tán egy rozsdás kereszt tövén lerogyni holtan,
mikor boldog ludak suhognak odafent!

 

Milyen őrült erő a szív vállalkozása!

Félreértett, konok kötelességtudás,
a forradalmiság vad állandósulása,
minden másodpercben egy-egy új robbanás.

 

Elhóhérolt szívem, jó volna már pihenned!

Megszolgáltad a magaslati üdülőt,
a fenyveslevegőt, a kéklő sziklacsendet,
a tagolatlanul egybefolyó időt.

 

Ideje volna már, tudom, a bölcsességnek
előkelő, hűvös fátylába kösselek,
amelyen át döfés a burkodig nem érhet,
s nem jutnak csücsködig incselkedő kezek.

 

Ha csíz volnál, szívem, most feltétlen kinyitnám
kalitkád ajtaját:
repülj, ha tudsz repülni még!

Bolond szolgálatod lejárt,

Rabságod végetért…