Szentjánosi Csaba: Morbid? Nem, csak valóság
A gyerek és az akna egyesül,
egy kéz, egy fül lerepül,
ilyen csonka a világ,
csendet vérezve folyik
a folyó tovább.
Géppuskaropogás: mint a gerinctörés,
nincs a hegyekre
ennyi felhő- kötés,
a levelek arccal állnak az égnek,
míg leeszik őket
a hernyótalpú rémek.
A lányka babáját temeti,
szórja rá a port,
koppan a föld koponyáján
az ujja, lerágott csont.
A város: barbár látomás,
a tócsában fuldoklik az ég,
húzza- vonzza magát az árnyék,
mint fénynyomorék.
