Majthényi György: Harmonikaszó

Szelíd estéken,
Mikor fáradtan ültök, hullott emberek,
S a csillagsugár fázlódva fölremeg,
Valami csüggedt, vén padon
Harmonikázni szeretnék nektek.

Vidám és kedves nótákat húznék én,
Hogy felviduljatok a pesti udvarok mély gödreiben munkában lihegők,
Mikor a sovány estebéd
Izzadtsággyöngyöt ver homlokotokra
S tépetten álltok fel a ma után
S tépetten álltok a holnap előtt,
Amely örök éhséggel nyeli éltetek.

S amikor keserű szájjal, fedülőn, nehezen
Pipára gyújtanátok:
Robottól görbült derekatok kihúzni
S az izmaitokba öröklött örök fáradtságot kinyújtóztatni néhány percre csak. –

Lám:
Egyszerre szelíd harmonikaszó szállana valahonnan
S békésen terülne bús szívetekre le.

És szólnék szépen: szívem, szíveim…
És megmozdulnának erre a lányok,
Jólelkű szeretők és sápadt árvavirágok
S a másnap messze volna, mint a temető,
A szívekben sok édes virág nőne,
A szépség, jóság ide költöznének,
»Ó, kis madárkám…« – szállana az ének
S én küldeném a szépet, a jót egyre, csak egyre,
A kezemmel, a harmonikával, a szívemmel
A szívekre.