Mécs László: Őszi tilinkózás

Terelgetem nyájam őszi erdőszélen.
Minden kis virágát összekeresgélem

az őszi mezőnek.

Élet-erdő mélyén méla zene szólal:
muzsikál a Halál, sóhajok vonóval

muzsikál a fákon.

A vonó siklása: sorsoknak hullása…
Színesen, dacosan örök elmúlásba

hullnak a levelek.

Riadoz a nyájam: szívemnek ezernyi

aranyos bárányát de nehéz terelni

őszi erdőszélen!

Már szét is bocsátom: kit erre, kit arra,

magam meg ledőlök a zörgő avarra

halkan tilinkózni.

Akinek átokként bánat ül a mellén,

akinek könnye van, jöjjön ide mellém,

üljön az avarra.

Fölveszem tavaszról maradt tilinkómat

s elfújom bánatát minden búsulónak,

tavaszra várónak.