Győry Dezső: János szava három Jordánnál

         – A magyar kisebbségeknek. –

Így rendelték, hát így is teljesüljön:

Addig facsartam s kínzattam,
míg zászlóvá sodort
a hit, düh, nyomorúság
bélpoklosok, éhezők s szent hóbortok kezébe.
Már visznek: mint a fáklyát,
begyújtani száz korhadt barikádnak!
Már látnak: mint viharszélt,
dagasztó ezer tomvadó haragra!
S úgy látnak, ahogy látok
én is sok nehéz színemondhatlan titkot:
erősnek, újnak és félelmetesnek!

Zavargunk, mint a kerge nyáj,
már nem vagyunk urak, tilalmas
az úri gesztus, több legény
térült egy csárda padmalyán
dudásnak, csak „mi is vagyunk,
mink is itt vagyunk” rikoltoz
a csuklott rég „magam vagyok”
s mi kezdünk sunyin gyáván lépni,
lett kisebb öccs az egyszem-bátya,
s míg rég minden köröttünk fordult,
most mi forgunk s forogni fáj,
leszédültünk, mi, mindig-úr,
rongy cselédhinta-bakkanón
s fejbe vágott a sors nagyon.

És nem látnak, nem hisznek, nem akarnak
meglátni, elhinni s felakarni
ezek a szerencsétlen emberorcák,
a porból, ami por, a sorsból, ami sors,
és nem privátszégyen vak Istentől,
egy-egy fejére, volt uraságunk
csúfolására.
                   Ó, közös, fátumos, ős
eleve-elrendeltség, add, add,
hogy végrevalahára megérezzék a titkot:
           más élet kell rab sorsban új hitekkel
           erősebb célok szélesb szárnyaért
s hogy fog repülni, aki addig ér
népek irdatlan versenyén elől!

Hát parancsolom: máglyára a kolonc szokással,

irtsátok a hazug murizó gőg falankszát,
csapjátok falhoz a múlt tempók csecsszopóit,
rúgjátok föl a vérmesálmok talmi lépjét,
verjetek szét a szalmacséplő gesztusok közt,
döfjétek le a fölfogadott lélekmérgezőket,

mert régi nótát fúj, bőrét félti és bűnös
csak kivált-jussán töpreng s nem ennek az elkínzott
csillagjegyű bús népnek nagy elszólítottságán:

új megváltót teremni a világnak!

Erősnek, újnak és félelmetesnek
riadoznak vajúdásunk napjai,
erősnek, újnak és félelmetesnek
csavart lobogóvá ezrek nyomorúsága:
megyek elől: máglyára a koloncokkal, dohokkal,
irtsátok, tapodjátok, rohanjátok át:

de szeressétek az új szenvedést, a tiprott milliókat,
a bús életcselédeket, a szolgáknak is örömét,
tanuljátok ki a nyomorult sors termő csínját-bínját
– világraszóló küldetésért ez lesz az ár és a bér –

s úgy emelt fővel indul a csillagos faj
más életű rab sorsból új hitével
gyönyörlő célok szélesb szárnyain
népek irdatlan versenyén elől!