Czigány György: Helyszínelés

Mért szép a cselekményétől megfosztott helyszín?
Friss vér: talpra állít a helyrehozhatatlan.
Esélytelen a tétova öröm és mégis
– a megvadult szív kívánságaként – hatalmas,
akár csodatevés, akár elszórakoztat
nem létezőt életre kelteni, utána
kapni elveszettnek. A képzelet bitorkó
közel a mindig távolibbhoz. Mit sem ér itt
a gyermekek józan szemejárása, ámbár
a függöny mintái színültig telnek nappal.
Tudják már, hogy pusztulnak ki a párbeszédek,
mi semmisíti meg a kapualjnyi tájat –
e helyszínen minden lemérhető. Mindegy lett,
dönthetem-e nem-létező falnak a hátam
s belopva ujjaim közé is pirulását:
még simulhat-e meggyfa-törzs a tenyerembe?
Fa fénye, lányé hever idegen küszöbre.
Hazám e távol, szép, magától értetődő
arcok vesznek körül. A házak, kerítések
élén az Ismerős erőlködik: nézése
betonfalon is átpréselhető. Remény ez?