Gavallér János: Egy a sok közül

Álmodok éjjel, álmodok nappal
görcs-kéjben izzó vasakarattal,
hiányzik szívemből a béke,
hiányzik az élet értelme.
Felhők vonulnak, illan a pillanat,
csak egy-két könnycsepp markomban,
ami megmaradt… elsirattalak.
Lélegzetet fojtogató fájás,
ennyi az, mi megmaradt, a halál.
Egy biztos pontot szolgáltatott a hit:
Isten ivadékaként megsemmisülni!
Hát nem. Nekem nincs ilyen Istenem.
Mert én hordom az érző végtelent.

Fákban, nyugalomtengeren úszok…
Fűben, jogférgek között is kúszok…
Csendes csillagokat ölelek, alszok,
azt gondolom, másoktól különb vagyok.
Felhők alatt ázva, csókra várva
fázok, szerető ölelés hiánya
aprítja gondolataimat:
Semmi nyesedéke felfogható,
de a vérző szív meg nem menthető.
 
Álmodok éjjel, álmodok nappal
testben lélektelen akarattal.
Verejtékruhámon káoszostor
csattog, űz valami test-kolostor.
S mindenki hunyorgó vak tükör,
sumák haszonról álmodó robot
recseg még egy utolsó vészjelzést,
szív hangjának hihető érzést,
de csak éjjel nappal a nyomor
ugat az akolból.
Lelkemből ne tépjék ki az érzést,
jót és rosszat, emberként,
se több, se kevesebb ne jusson:
Adja ki Isten a jussom!

2015.10.20.