Farcádi Sándor: A lófőszékely új nótája
S bár éheztünk, azt zúgtuk: Éljen
S rugattuk nagybüszkén a port
Keresztül másfél ezredéven.
Vitézi sors volt! – ám cudar –
S pirulhat érte gőgös arcunk:
Mi a véres viadalok
Végén mindig egymásba martunk.
És most csonkák-bonkák vagyunk.
Földig agyalt az ősi átok –
Kardunk eltört s lovunkra is
Béklyót vethettek bárki mások.
A volt kenyérnek vége hát
És vége minden hetykeségnek.
Minket most csak egybefogás
S a tisztes, békés munka véd meg.
A múlt: kimúlt, előre hát!
Ne révedezzen senki hátra,
Mentünkben intsen bölcs irányt
Jövendőnk szembecsillanása.
S ha mi nem bántunk másokat:
Majd minket sem bánt senki akkor.
Csinálhassunk ekevasat
Székelyek, a tört, csonka kardból.
Szántsunk s mutassuk meg – habár
Díjul kalász s nem harci hír jut –
Hogy helyünk a népek között
Ekénk vasával is kivívjuk.
