224 éve született Katona József

katonajozsef224 éve született Katona József, drámaíró, költő és főügyész, akinek az életművét beárnyékolja a Bánk bán sikere és a magyar kulturális életben betöltött szerepe, holott gazdagabb munkásságot tudhat magáénak: több fontos, színházi és dramaturgiai kérdésekről szóló tanulmány szerzője volt, és értékes kutatásokat végzett Kecskemét város történetéről is.
Katona József 1791. november 11-én született Kecskeméten. Édesapja Katona József takácsmester, édesanyja Borbák Ilona. Elemi tanulmányait 1798-1802 között a kecskeméti római katolikus iskolában végezte. Apja 1802-ben Pestre vitte az I. gimnáziumi osztályba; de a sokat betegeskedő fiút szülei az iskolai év végén hazavitték és a 2. latin osztálytól kezdve a 6.-ig iskoláit Kecskeméten végezte. 1808-ban a filozófiai tanfolyamot (7. osztály) a szegedi piaristáknál kezdte meg, a második évet is itt folytatta, de ezen tanszakot 1810-ben, Pesten fejezte be.

szozattovabbacikkhez

Veszélyben van a szilágysomlyói Báthory-vár

szsomlyo3Szilágysomlyó a majd’ 600 méteres Magura hegycsoport tömege alatt, Szilágy megyében, a kicsiny Kraszna folyó két partján terül el. Ezt a tájegységet már nem a történelmi Erdélyhez, hanem az „Erdély-Részekhez”, újabban közkeletűvé vált latin nevén a Partiumhoz sorolják. Annak dacára, hogy a magyar határ ide csak 80 kilométer, az anyaországi turisták valamiért látványosan elkerülik. Pedig igazán nem érdemli ez a festői fekvésű kicsiny városka, hogy mostohán kezeljük, hiszen itt található a nevezetes Báthory család fejedelmi ágának régi „sasfészke.” A dühöngő kommunizmus ellenére Szilágysomlyó ma is a Szilágyság egyik magyar szellemi központja, a mesterségesen felduzzasztott megyeszékhely, a magyar szempontból egyre inkább hanyatló Zilah mellett. Többnyire erős református magyar falvak veszik körül a hajdan 80%-ban magyarok lakta kisvárost. A romokban heverő Báthory-várkastély – melyet méltán nevezhetünk a Báthory család központjának – erdélyi nemzeti emlékhelyeink egyike.

szozattovabbacikkhez

Villámlátogatás a bánsági templomoknál

modositemplomA Magyar Patrióták Közössége november 4-én villámlátogatást tett a három legismertebb helyszínen, Németcsernyén, Párdányban és Módoson. Németcsernyén a helyi magyar hívekkel is találkoztunk. Szomorúan vettük tudomásul, hogy a nagybecskereki püspök utasítására továbbra sem lehet misézni az 1808-ban emelt, 1868-ban átépített templomban. Nagyban rontja a közösség esélyeit, hogy emiatt a hívek elmaradnak a vasárnapi istentiszteleti alkalmakról, mondván, „milyen mise az, ahol nincs pap.” Új információ, hogy a templom mögötti gazos, bozótos hely nem más, mint a partizánok által 1944-45-ben bestiálisan legyilkolt német és magyar civilek tömegsírja. Ezt eddig a helyiek közül is kevesen tudták, vagy ha tudták is, nem mertek róla beszélni. Ez a tény növeli a mintegy 150 hívővel bíró szerbcsernyei katolikus templom kegyeleti és történeti jelentőségét. A püspökség a közfelháborodás miatt az épület lebontásától elállt, így a már korábban bejelentett részleges felújítása a magyar állam segítségével remélhetőleg legkésőbb tavasszal megkezdődik.

szozattovabbacikkhez

Közös imánk a keresztény Európáért (magyar, angol és német nyelven)

hitvallasfejlecImádkozz és gyújts gyertyát! Harangszóval emlékezünk 1456 óta arra, hogy Isten segítsége Nándorfehérvárott (ma Belgrád) győzelemre vitte a kereszténységet. A 2004. pedig éve lehet az Európai Alkotmányba rögzítendő kereszténységünknek, ha közös imával erősítjük egymást. A Primor Szentkatolnai Bakk Endréről elnevezett alapítvány felhívással fordul az egyesült Európa keresztény népeihez, hogy csatlakozzanak minden este 19 órakor tartandó közös imánkhoz.

Bővebben ...

PUTYIN A NYUGATI ELITEKNEK: A JÁTÉKNAK VÉGE!

putyinA világ hatalmas változás előtt áll. A jelenlegi, általunk megteremtett világ mesterkélt és rendkívül torzra sikeredett. Bár a mostani gazdasági és politikai „világrend”- nek elvileg a közös érdekek mentén a világ népeit kellene szolgálnia, ez sajnos közel sincs így.
Vannak olyan klánok, amelyek magukhoz ragadták a hatalmat, és ezt az erőfölényt más országok, népcsoportok kizsákmányolására és leigázására használják.

szozattovabbacikkhez

Meghívó

vereckeahonfoglalaskapujaA Kárpátaljai Irodalmárok, Művészek, Alkotók Közössége,
az Üde Színfolt Egyesület és a szerző tisztelettel és szeretettel meghívják Önt és kedves hozzátartozóit, barátait

Kovács Sándor
Verecke – a honfoglalás kapuja
című új könyvének bemutatójára.

A kötetet bemutatja: Dr. Botlik József PhD. történész,
Dr. Ravasz István hadtörténész.
Az est moderátora: Almási Zsuzsanna kárpátaljai származású színésznő.
Közreműködika: Noszti Fiúk együttes.
Az estet a szerző vetítettképes előadása és dedikálás zárja.
Időpont: 2015. november 16., hétfő 17.00 óra
Helyszín: Polgárok Háza, Bp., XVIII. ker. Üllői út 517.
A rendezvényt támogatja
Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata

SZENTENDRE KÁRPÁTALJÁÉRT! SEGÍTSÜK A BEREGSZÁSZIAKAT!

Magyarország kormánya felhívással fordult sok városhoz és kulturális szervezethez, hogy vállaljanak felelősséget egy-egy kárpátaljai magyar közösség sorsáért, nyújtsanak segítséget a humanitárius katasztrófa elkerüléséhez.  Szentendre városa és Ivancsics Ilona és Színtársai is bekapcsolódott a programba.
Ezúton szeretnénk Önöket invitálni a Társulat szervezésében bemutatásra kerülő háromJótékonysági Színházi Előadásra.

lilaakac
Szép Ernő: LILA ÁKÁC

szerelmes, zenés história 2 részben,
a Beregszászi Illyés Gyula Színház előadásában,

melynek helyszínei:

Budapesti Duna Palota,
2015. november 15. (vasárnap), 19.00 óra

Szentendrei PMK színházterme,
2015. november 27. (péntek), 19.00
valamint
2015. november 28. (szombat), 18.00 óra. 
részletek: http://iiszt.hu/?page=2&spage=135

Bővebben ...

„Egy mondat a zsarnokságról”

illyes gyula csigo laszlo 375x541Mához 113 éve született Illyés Gyula háromszoros Kossuth-díjas magyar költő, műfordító és szerkesztő, aki munkásságával a népi írók mozgalmának szószólójává vált – ám ahogyan költészetében is több, a korban hangsúlyosnak számító lírai megszólalásmód is érvényesült, úgy a politikai szerepvállalása sem volt ennyire tisztán kirajzolható.

A szülők legkisebb gyermeke, Illyés Gyula – Illésként anyakönyvezve – 1902. november 2-án született Felsőrácegrespusztán. Apai ágon a dunántúli lapályokon és völgyekben vándorló, római katolikus vallású pásztorősök leszármazottja volt. Apja maga is kétkezi munkát végzett – dolgos, a munkát tisztelő, a természet iránt nyitott, ugyanakkor a könyveket megvető, magányos és indulatos emberként festi le őt az író.

szozattovabbacikkhez

„Talán csak a barbár érti meg az idegent”

donat kazinczyMához 256 évre született Kazinczy Ferenc, akit a legtöbben nyelvújítói és irodalomszervezői tevékenysége révén ismernek. Sokoldalú és összetett személyiség, több vonatkozásban is megelőzte saját korát, és a mai napig érzékelhető munkásságának hatása – alkotásait, életrajzi írásait, levelezéseit a magyar irodalmi irányzatokat figyelembe véve megalapozó értékűnek tekintik a vele foglalkozó szakértők.

Kazinczy Ferenc 1759. október 27-én született Érsemjénben, nemesi család sarjaként. Már gyermekkorától kezdve fogékonynak mutatkozott az idegennyelv-tanulás és az olvasás iránt: apja magántanárokat választott mellé, és olyan iskolákba íratta, amelyek ez irányba terelték oktatását. A Debreceni és a Sárospataki Kollégiumban is megfordult – az évek során megtanult latinul, németül és ógörögül is. Főiskolai évei alatt, melyet szintúgy Sárospatakon töltött, kezdte kibontakoztatni irodalmi tehetségét is. Többnyire német szerzőket olvasott, és már ekkor elkezdte őket utánozni, elsősorban Gessner Idilljeit vette alapul.

szozattovabbacikkhez

BUDAPESTI SZÉKELY KÖR Estjei

Budapesti Székely Kör 1 Budapesti Székely Kör 2 

A Szózat havilap a Kaunasi Érsekség hetilapjában

Kaunas Érsekségi hetilap Nagy megtiszteltetés érte havilapunkat, amikor beillesztették a Szózatban közölt litván műfordítások cikkének képét, a  „Kitekintő” sorozatunk állandó szerkesztője Gaál Áron költővel, műfordítóval készült beszélgetésbe. Remélhetőleg ez a kapcsolat folytatódik, mert az elkövetkező hetekben juttatunk ki egy régebbi, Regnum Marianum sorozatunkból átszerkesztett, elsősorban a Szűzanyával, hazánk patrónája és a magyar alapítású Pálos rend kapcsolatával foglalkozó írásunkat.

–cspb-

Egyházi különvélemény...

cimlap20151015lead fill 850x370A valódi menekültet segíteni kell, ám aki kopogtatás nélkül hatol be a házunkba és a hazánkba, betörő – vallja Barsi Balázs. Miközben Ferenc pápától magyar egyházi vezetőkig többen a feltétel nélküli befogadásra intenek, a sümegi ferences kolostor házfőnöke, a népszerű hitszónok muszlim honfoglalásról beszél.

szozattovabbacikkhez

Tormay Cécile-film ősbemutatója

Tisztelt Tormay Cécile-tisztelő Honfitársunk!

tormaycecileNagy szeretettel hívunk/ hívjuk a csatoltak szerint az első Tormay Cécile- film ősbemutatójára, amelyet 2015. november 13-án délutánigen nagy valószínűséggel a pesti Vigadóban tartunk meg. ( A Józsefvárosi Galéria is jelentkezett az ősbemutató megtartására.)
Tervezett kezdési idő: 15.30 és 16.30 között
A belépés ingyenes vagy jelképes lesz – amennyiben kapunk hozzá támogatást. Amennyiben nem, úgy 500 forintos belépővel/ adománnyal lesz látogatható. A Tormay Cécile Kör (TCK) mindent megtesz azért, hogy az előbbi valósuljon meg.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a TCK – a jelentkezés sorrendjében – csak a regisztrált látogatók számára tud ülőhelyet fenntartani. Közülük – szintén a jelentkezés sorrendjében – azok helyét véglegesítjük, akik november 1-től megerősítik részvételi szándékukat.   
Pontos tájékoztatást a helyszín, időpont, belépő és más kérdésekben – amint azok biztossá válnak – folyamatosan adunk a jelentkezőknek.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a TCK minden regisztrációt ill. annak megerősítését 1-2 napon belül visszaigazol!  Ennek hiányát, kérjük, jelezzék, mert főként technikai okai lehetnek, melyekért a TCK felelősséget nem tud vállalni. A fentiek szerint jelentkezett jegyigénylőket legkésőbb november 11-ig értesítjük a sikeres helyfoglalásról.
Tisztelettel és szeretettel várja jelentkezésüket:
                                                                            Jobbágy Éva, a TCK alapító-vezetője

A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-ban

nagyvaradi56Néhány órával a magyar forradalom kitörése után Erdélyben megalakultak az első rendszerellenes szervezetek. A magyar nemzet soha nem tapasztalt egységbe kovácsolódott. Az új ember formálásáról szóló teóriák a magyar forradalom hatására percek alatt összeomlottak. Ki kell mondanunk végre: 1956-ban a legyőzhetetlennek hitt szovjet birodalom nemcsak a magyar forradalomtól kapott halálos sebet, az erdélyi, székelyföldi, bánsági, partiumi, szilágysági, máramarosi magyar szervezkedésektől, szervezkedési kísérletektől is végzetesnek bizonyuló tőrdöfést kapott!

szozattovabbacikkhez

 

Őrtüzek Erdővidéken

A bardoc-miklósvárszéki Székely Nemzeti Tanács Bölönben, illetve a tágabb értelemben vett Erdővidéken, azaz Alsórákoson, Ürmösön és Apácán szervezi Székelyföld határainak kivilágítását. Ezek mellett őrtüzek lobbannak a tájegység több falujában is.

Az erdővidékiek a szervezői munkát leghamarabb a „végeken”, az Olton túli településeken kezdték. Az önkormányzatoknál, az egyházaknál és a közbirtokosságoknál is jól fogadták az Izsák Balázs és Gazda Zoltán által is erősített bizottságot. A helyiek segítségével tízezernél több szórólapot juttattak el a lakókhoz, és bő száz plakátot helyezhettek el a települések legforgalmasabb pontjain. A helyiek jelezték azt is, bárhonnan érkezzenek, szívesen látják mindazokat, akik velük együtt szeretnék a jeles eseményt megülni.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf