Petelei István: A tolvaj
A vizsgálóbíró – egy szelíd szemű, sugár ifjú ember – felhozatta Madár Márton favágót a tömlöcből, s így szólt:
- Mondja el, Márton, igazán, szép renddel, amint történt az a szerencsétlen eset!
- Igaz, tekintetes bíró úr, szerencsétlen volt az! Én nem vagyok gonosz ember, én nem bántottam az öreg boltost. Én sohase bántok mást… Soha életemben sem volt dolgom a törvénnyel, pedig negyven felé járok, s csak azóta őszülök, hogy itt benn vagyok. Azelőtt, ha egy-egy szerencse fehér szálat kaptak a hajamban a gyerekek… odahaza. Odahaza… a gyermekek, mert két leánykám van, tekintetes bíró úr és egy fiam! Már a barátokhoz jár betűre. Úgy hívják, mint engemet. Az Isten nevelje becsületre, s ne engedje, hogy ilyen szerencsétlenségbe essék, mint az apja.
Bár a XX. század második felében hunyt el, az iskolai irodalmi tananyagok még szőrmentén sem emlékeznek meg az 1890. november 2-án Szegeden született Terescsényi György hagyományőrző elbeszélőről, aki százada első harmadának valós életét, költői ábrázolását tűzte ki alkotói céljául. Óvakodott a romanticizmus lázas nyugtalanságától, gondos alakrajzolással vezette hőseit az olvasók elé. A szerelmi összeütközések szálaiba nem egyszer beleszőtte a korszak társadalmának bírálatát is. Persze nem ő volt az egyetlen ilyen irodalmi alkotó, miközben az évszázad elején még ott ragyogtak az olvasók előtt a tizenkilencedik század ismert, idősebb írói is. Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Rákosi Viktor, Bársony István, Benedek Elek, Eötvös Károly, Tóth Béla munkáit feszült érdeklődéssel várta a közönség, de mellettük már egyre jobban előre nyomult – élén a közismert Herczeg Ferenccel és Gárdonyi Gézával – az új nemzedék. A népies iránynak, a szalon-elbeszélésnek, a lélekelemző aprólékosságnak, a társadalmi alakrajzolásnak és a történeti regénynek jeles művelői Móra Ferenc és László, Tömörkény István, Fekete István, Veres Péter és mások mellett Terescsényi György. Az alföldi gazdanép és színes világa az érdeklődés állandó tárgya volt. Mindig akadtak írók, akik történeteiket olyan módon mondták el földmívelő-hőseikről, hogy problémakörük, társadalmi felfogásuk és előadó művészetük újnak-forradalminak tetszett. Terescsényi az I. világháború utáni magyar élet egyik legfájdalmasabb sebéről, a földtelenségről, a paraszt és zsellérkérdésről több megszívlelendő dolgot vetett föl elbeszélő munkáiban, mint például a Parasztpárt számos hangadó vezérszónoka.
