Berde Mária: A nyárádmenti álom
Kabdebó Ernának
Emlékszel még az útra? – Csillón surrant a Nyárád,
Pazar tavaszutó, aléltas délután.
Kocsink elébe rázta hajlékony, ifjú szárát
Sok hamvaskék vetés, a táncos szél után.
Már alkony fújt a napra gyöngyfényű enyhe párát,
A leheletnyi hegylánc az éggel egybefolyt,
Oly halkan szállt a sok szó, oly csillón, mint a Nyárád,
Hogy szinte láttam őket, mint tünde lepkebolyt.
S amint velünk repül, kocsink fölébe rajzva,
Kápráztat, részegít, tánctótágast csinál…
De mitse szóltam én. A tavasztarka rajzba
Ájult boldog szemem a rét csodáinál.
Villant a margaréta, kéklett ezernyi csengő,
Lazac-szín nyári paplant húzott a baltacin,
Aztán kakukkfűszőnyeg, parlagirózsakendő…
Kezem olykor kinyúlt, esdőn, bohó csacsin.