Szöllősi Zoltán: Jár az éj

Utadon szerelem, nincs malaszt,
        billeg Földed félelmetesen,
följuthatsz te akár föld alatt:
        Dante útján. Íme ott a menny.

Jár az éj, mint valahol a lift,
        merre föl és merre van a le –
ne félj, ha félsz és ne bízz, de higgy –
        létednek ej nincsen feneke.

Amikor erkölcsöd veszélyes,
        pokloddá lesz minden szenvedély,
szívkamráid lassan kiégnek,
        szíved pitvarában jeges szél.

Zörgő ágat holdfény olajoz,
        évszakaid többé nincsenek,
kívül s belül időd azonos,
        együtt mozdul véled Istened.

Szervác József: Csak engedelmet

Vendégmunkásként, ismerős ég
alatt szolgálni köt a hűség.

Hazám enyémnek itt hazudják
ismerős szagú mellékutcák.

Szegődtem volna mindenesnek
az időhöz, de elkergettek,

száműzettem saját jövőmből,
s hogy nem kotródtam el a földről,

kitiltottak hát jogerősen.
Be nem fogad jelenidőm sem.

De én, jövőm, betéve tudlak,
nem hívok hát mentőtanúkat,

perújrafelvételt, kegyelmet
nem kérek én, csak engedelmet:

vendégmunkásként, ismerős ég
alatt szolgálni kőt a hűség.

Arany-Tóth Katalin: (S)ZÖKKENÉS

Hangod nevetésem rejti el.
Múltba szökkensz, csillag-éj emel.
Álmaimban néhány csonka jel
mégis mindig lépteidre lel.

Tenyerembe rejtettem szavad:
édes fogságomba varrtalak.
Gördülő, parány cukordarab
milliók közt – csenddé hordalak.

csecsemopoz

A.Túri Zsuzsa: Nihil

Úgy rémlik ígértél. Vagy csak félreértettem.
Öröknek hinni semmit se szabad. Mert ott voltál.
Amikor lázam volt. Amikor féltem. Amikor…  Mindig.
Megfejthetetlen mosolyok. Ott voltál. Most meg már csak beleálmodlak.
A tavaszba. A hétköznapokba. Mert nekem már sosem vagy. Se itt
se máshol. Ugyanonnan indultunk. Én tőled. Nem ugyanoda
értünk. Természetellenes. Hogy te és nem én. Neked fontosabb más, mint nekem. Semmi
sincs nélküled.  Esetlen örök szeretet. Olyan szeretet, amely
után minden langyos. Hova hullik az élet?
Nem vádolok. Csak az emlékek. Azok szúrnak.
Meg az ígéretek. Talán csak képzeltem őket.
Áruló miként lesz, ki a kezdet volt?
Nincs kinek elmondani. Elveszítettem.
Pedig azt hittem, örök. Messze tőled még most is fázom.
Mert semmi sincs nélküled.

Albert Zsolt: ÉGŐ KÖNYVEK

A konyhaasztalon reggelre
megfagyott egy tányér leves,
estéről maradt,
mert túl későn érkeztél.
Sokáig az ablaknál ülve
gondolkodtam arról,
hogy milyen szép a kilátás.
Hisz a ház előtti fákat
mind kivágtuk,
hogy legyen mivel fűteni.
Majd a szobában olvasás közben
hallgattam, ahogy a betűk
hangosan pattogtak.
Aztán néhány könyvet
tűzre dobtam,
hogy ne legyen hideg
és menjen az idő,
de mégis az ablakra dermedt.
Persze, sajnáltam a költőket
és az írókat, ahogy égnek
szenvedve a kályhában,
és sajnáltam az időt,
de legjobban a ház előtti fákat.

Buda Ferenc: Az a város

Az a város: világ, világom.
Elvisz oda olykor az álom,
utcáit, zugait bejárom.

Napja-holdja fejem fölött ég,
s talán itt-ott ráismerek még,
ám a hunyorgó régi házak,
ahol éltem apró gyerekként,
dülöngve mind elcsónakáznak,
múltam vizén árnyuk, ha látom.

Lelkük bolyong az égi fákon.

Czipott György: Perpetuum mobile

törvény számolhatlan
világokba zárul
s önmagát tükröző
silány terekre lát.
idővé széttorzult
létek zálogául
csinos pusztulással
mímel harmóniát.
– – –
tetőcserépről,
akárha vétkei
alvó bentlakóknak,
fagymarta hó suvad.

szozattovabbacikkhez

Ernst Ferenc: Az erdőbe ki és vissza

Tűleveleket gyűjtök.
Szemembe szúrnak a mondatok.
Szél bontotta lombok között.
Fázós kismadár dadog.
Fatörzsre rajzolok szívet.
Nem vésem. Nem, azt nem szabad.
Csak ujjam hegyével érintve.
- nem látszik -, örökre ott marad.
Őzlábú gomba néz.
Fején csálé kis kalap.
Amott, a bokrok között.
Pár szelíd őz szalad.
Távolban fűrész visít.
Öl, miközben a télre gyűjt.
Apró vigasz talán, azokért,
kiket sorsuk összegyűrt.

szozattovabbacikkhez

Fülöp Kálmán: Könnyek

Amíg minket
igazolnak a
mindennapok
történései,
nem félünk,

cselekvéseink
kereszttüzében
kimentenek az
igazságok
tévedéseinkből,
és vitorlánknak feszül
újra meg újra a szél.

Átmenekítjük
minden megmaradt
emlékét napjainknak,
hogy a holnap
szemében felszáradjanak
keserűségünk könnyei.

Jánoska Mátyás: Azért létezem, mert magyar vagyok...

Azért létezem, mert magyar vagyok,
Borús ég alatt folyik vérem.
Csordogálnak itt patakok s bajok,
Míg végül én is sodrásban végzem.

Vagyunk népek, nemzetek gyomrában,
Kitaszítottak egymás markában.
Nem is tudom, az Isten baljában
Vagy jobbján ülünk magunk bajában.
Én azért létezem, mert élnem kell,
Lüktető, erős szívem nem restell
Látni, érezni és hogyha felkel,
Mint a népem, olyan lesz a reggel.

S jő koszos, csúfos egén a reggel,
Én még mindig a hajnalt ölelném.
Megfeszítve vagyok isten-keggyel
S így mégis ezt a szépet öletném.

szozattovabbacikkhez

Jónás Tamás: Karácsony

Műtétek előtt gyengül így a test le.
Így fáj a spontán perforáció.
Még semmi más a pusztulás keresztje,
csak lehetőség, épp dühös a jó.

Már mentegetőzünk az ünnepekre.
Kényelmetlen, sikítjuk, megvisel.
Értelmetlen egyelőre a lecke.
Pánik van, csak pár haldokló figyel.

De élő sejteket lop már a koldus,
a fényözönből hozzánk költözik.
Mosolyt próbál a meggyalázott corpus,
nem isten, s ember -- emberek közit.

Megtudjuk, ha fáj, miért is túloz,
s milyen lélek illik a romló húshoz.

Kamarás Klára: Hajléktalan a karácsonyi misén

Ide csak melegedni jöttem.
Kinn hull a hó, s az éj hideg.
Ruhám kopott, hát tőlem itt is
elhúzódnak az emberek.

Az imákból már rég kikoptam,
a hangom is olyan rekedt...
Itt ének száll feléd, s imádság,
velük szárnyalni nem merek.

Régi imáim elfeledtem,
pedig nagyanyám oktatott...
de itt a tömjénfüstös éjben
valami fájón felragyog.

szozattovabbacikkhez

Kemecsei Gyöngyi: Meztelenül

Nehézzé lesz benned
könnyű pőreségem,
páncélként
húzod magadra
minden rongyomat,
mit lábadhoz dobok.

Ne félj! Csak én vagyok.

Hisz' így érkeztem egyszer.
S ha fázni kezdenék,
majd így is távozok.

M.Karácsonyi Bea: tükröződve

hangos szavaknál
úgy vagyok kabát nélkül
ahogy te sosem
jég rian
a pupillában
és csobban ki a tó
ezüstpikkelyű hold-hal vagy
egem homlokáról űzve a sirályokat
--
az egyetlen fehér vitorlának látszom
a sűrű sötétben
ami a szemedben lakik
már nem írok rólad verset
sem lírát
szabadság ez
- mint ahogy a szél nyargal
nincsenek súlyozások
pontok és keretek
nincs zárás
ahogy kezdet sem
vagy maximum nem figyelsz eléggé

Márkus László: Téli nap

Éhes téli nap falta fel
a ködkutyákat.
Mint
megannyi marok,
szőlőtőkék
csupasz ujjai
fogódznak a fénybe.
Holtnak hitt
göröngyökben
csetlik-botlik a szél.
Messze
megelőzte azt a zegernyét,
mit laposra vasalt
varázsgömbjüket nyomkorászva
hirdettek
delphoi elfuserált utódai.
Még
titok marad,
az ősszakállú piktort
mikor meszeli majd
kékesfehérre,
a hibernálódó tájat.

Móritz Mátyás: Manifestum

1.

ha te voltál ki túlláttál
rajtam is és a szavakon
ki nem hagyta egy toronyról
sem leugrani a kedvem

elmondhatom nem hiába
szorult a kötél a nyakamon
hogy értelme volt néha nap
nekem széllé kerekednem

2.

a magam igazát ha be
csak neked bizonyítottam
ha igaz és valódi szót
versemért csak tőled kaphatok

tiszta szívvel mondhatom hogy
istenhez is hasonlítottam
akit örömök görnyesztenek
akár a bíbor harmatok

szozattovabbacikkhez

Payer Imre: Meddig tart?

Folyóáramlás, égáramlás.
Már közeleg a híd.
Két aranymécse, 
két kopott pillére 
között hajózom át
a megfejthetetlenbe.
Nyár van. Évnek zenitje.
Léggömb szakítja el magát. 
Emelkedik a fürkészhetetlenbe.
Meddig tart még feszülésem alant?
Mi vár a híd túl-felén?
Miért vidám és ünnepélyes a 
komornak gondolt várakozás?

Pál Marcel Hesperus: AMOR HERMETICUM

/Hermész Triszmegisztosz
elképzelt gondolatai a szerelemről/

Semmi sem marad
meg önmagamból.
A fényem bolygó,
vándor fáklyaláng.
Az üres színpadoktól
ments meg inkább,
és gyámolíts csodákkal,
jó Atyám.

Anyám lett a szél,
s én körvonaltalan,
rőt higany vagyok.
Rám zuhannak néha
merev századok,
bár Mercurius él,
de Hermész a nevem,
és mágiám a sorsra
háromszor hatott.

szozattovabbacikkhez

Pethő László Árpád: FOGYATKOZÁSBAN

Már csak a múltak
maradtak – hihetetlen
várakozások

míg elfogyottan
üres tenyérrel állsz a
fogyatkozásban

széttárt álomban
kikönyökölsz  a széltében
hosszában  fekve

talpalatnyi  -  ám
eget látó fényesség
bűvöletében.

Péter Erika: [milyen reflexmozdulattal]

milyen reflexmozdulattal ragadsz bele
egy simogatás olcsó kényszerébe,
mennyire mindegy, hogy ez éppen
el sem kezdődött vagy a vége
a levetkezett csendek derengésében,
és nem lehet ennél közelebb férkőzve.

cracked wallaz egymás melletti elbeszélgetést
az elalvás nem szereli össze,
a szabálytalan rendek árnyékaiban
ki ma teremtene, már tegnapi,
csak megpihennek kipukkadás előtt
ujjbegyeden a szív buborékai.

a kölcsönkért ígéretek papírfecnijein
otthonra lelhetsz, azt hiszed,
fájsz az álmok érszűkületében,
nemkívánt gyermekként a szó kivet,
a veríték cafrangos medrében
merülhetsz, nincs másik új arc,
ez vagy. magadat hogyan kicserélni.
az ébredésbe sokszor belefulladsz.

megmérettettél. a te univerzumod
faluvégi, pont, mint az érvek hossza.
néznél. kiszáradt csermely a szemed.
isten az ég ereit felvagdossa.

Pethes Mária: ártatlan csillagok

nem faggatom
a fecske-nyilallásos eget
tudom az élet egyhangú
zűrzavarából este csak
házam fogad barátságába

felismerem az ősz leheletét
a szél közelgő katasztrófáról beszél
neki adom a rózsák hervadását
amikor az utolsó nyári vasárnapon
a horizont az ég vitorlájába kap

ki keres meg minket
a Tó fényes korongja alatt
ki talál ránk a harangszóban
ki ment meg bennünket
a városban kóválygó utcákon
amik saját porukban vonszolják
a tegnapot

ki hallja meg ziháló lélegzetünket
a felperzselt szántóföldeken
a  Jeanne d'Arc-pipacsok jajgatásában

ki őrzi meg a gyerekkor
biztonságát amikor Isten lába előtt
játszhattunk a homokban
ártatlan csillagok

Radnai István: TÓTH ÁRPÁD TÜDEJÉN

vak volt a város szennyes szürke
csak az objektív pislogott sunyin
a hajnal mocskát söpörni még erőtlen

vak volt a hajnal de már kék a láthatár
eloszlik a fény fátyol alatt menyasszony
delet kongat kósza lelkű harang

mire a meredek délutánba fordul
az ősz levélbe takarja szemét
fakó zöld még a szemfödő remeg

hátat fordít de hátra néz a nappal
sikátorok a sűrű vérét ontják

Rajki Rita: Hegek és stigmák közt

Tested fáradt, felébredsz még napkelte előtt.
Indulsz újra a nagy csatába,
hol szélmalomharcot vív az ember.
Fáradt a lelked is,talán előző életedben
megvívott zord háborúban már elestél..
Most felkelni tanulsz és újra járni.
Nehéz,hisz viseled a múlt stigmáit.
Stigmák és hegek,
mindenhol körötted,benned és testeden.
Életet akarsz(mint öntudat),
mégis mintha holtra daloltad volna már lelked.
Hegek közt mégis,mégis valami csoda megtalál,
mert gyermeked szemében a fény..
A virágzó oltár..
Indulj,ma újra!
Rózsád követni fog,
hegek és stigmák közt,
rád borulva,
Illatos lesz hajnalod..

2018.12.01.

Savanyó Rebeka: Remélem

Remélem, megértetek.
Háló urai,
ti, akik ott fecsegtek.
Láthatatlanul, mint a lelkek.
Hideg áramlatban úszok.
Kitépitek az idegszálaimat,
majd fonalat fontok belőle,
hogy kijussak.
Ebből a kusza labirintusból.
A gondolataimból.

Sógor Zsuzsa Eredet

ama tündökletes egyensúlyában
a létezésnek
mikor a tér-idő tengelyén
az együtthatók a kitevők
az ismeretlen és ismert
faktumok hatványai és eredői
megteremtik a nyilvánvaló titkot
meglátjuk mit nézünk
annyi élet óta már

Szakál Gábor: Kassa tornyai a szürkületben

Megfesthette volna Dali vagy Van Gogh,
ahogy az égből kinőnek a tornyok,
Kassa tornyai az ezüstös égaljban,
a Malom utca feletti horizontban.

Csodálom,amidőn kiszúrják az eget,
rajzolván egy pazar esthajnali képet,
az Egek felé törtetnek rendületlen,
az Urat dícsérve a fényes szürkületben.

Magasztosan mered az ékes Dóm tornya,
a tüneményes háttér parádés kontúrja,
mennyekbe írja az ősök üzenetét :
ne hagyjátok el a megmaradás hitét !

A Jakab palotánál teljes a csoda
árnyak sziluettje tör fel a magasba ;
hívogatván esti imádkozásra,
harangszó vegyül a nagyváros zajába.

szozattovabbacikkhez

Valek Tünde: Kháron ladikján

Ó, ember, ó. te emberiség!
Miért nem ébredtél elébb!
Öntelten felélted Flóra és Fauna asztalát
Ahová csak nézel, minden pusztul, sivár!
Csillognak üvegbeton, aranyozott felhőkarcolók
Éhbérért robotolnak viskólakók
Nincs önmérséklet, semmi gátlás
Mértéktelen az értéktelen harácsolás
Rend helyett törvény: a törvénytelen
Embernek farkasa ember legyen!
Törvényhozók pedig mossák kezeiket
Húsz ezüstért hirdetnek szebb életet, bárkinek
Fenntartható fejlődés, ha üres frázis
Hiú remény marad, egy csúf közös halálig
Ők, a törvényhozók sem lesznek kivételek
Eléri őket is Pandóra fergeteges szele
A túlvilág hajósa, mint Don Quijote
Kék páncéljában állja a tengert
444 lelket próbál menteni
És millió kéz kap az evezők után: Engem is, engem is!

szozattovabbacikkhez

Varga Rudolf: HULLÓCSILLAG

Barmok barmai
elbujdosnak, madarak
elnyugszanak, minden titkos
könnye
milljom, milljom
hullócsillag.
Antan-ténusz, szó-raka-ténusz,
szó-raka-tike-tuka-ala-bala
bim-bam-busz!
Moly megrágja, rozsda
megmarja, tolvaj
ellopja, de az ő milljom
hullócsillag könnyét,
az ő kincsét, könnyét, bitangidő
soha,
soha meg nem rontja.

csillagkod1

Áldott Karácsonyt!

maria jezussal 1901111 4326

Demeter Zsolt: Áldass

szeress szépasszony
hogy legyek estelente
tréfás echo mit a szél
lóbálhat hűvösével
középkori trubadúr
kinek szerenádja
egy csókban kóstál
esőcsepp kapuzábénak
támasztott májusfán
áldass szeretőm szépasszony
nárcisz lehess fehér játszótárs

Dr. Sárdyné Szép Ilona: OUR FATHER

                        /Miatyánk/    

Valami csodás palást borul reám
A viseltgúnyájú évek után.
Az irgalom lágyan oldozta szét
Szürke napoknak kusza kötelét.

Mintha csak álom lett volna minden:
Társbérletünk a rab Budapesten,
A közös konyha zűrös percei,
Reggeleimnek nehéz könnyei.

Felébredés a hideg szobában
Hajnali ötkor és vacogásban;
Lidérces álmok gyötrelme után
Szorongani a villamos padán.

Mindannyiunk szemében égett
A félelemmel telített élet,
Mint sötét felhő csupasz ág felett
Úgy úszott felettünk a rémület.

szozattovabbacikkhez

Kannás Alajos: Pesti polgár

Most szürke felhők szállnak és a múltam
ólmos esőként nyúlt arcomba ver
mások kárából sohasem tanultam
talán nem is fogok már semmi jel…
Fejem verődik rendszerek falába
beverődik de a Harc marad
el-elsodródom s hullnak lila-sárga
évtizedek mint pelyhes pillanat
A Kezdet és Vég oly közel csapott
mint kártyavárban összedőlt lapok
osztani újra már nem is lehet…
Most szürke felhők szállnak és a múltam
kapott dicsőség félig megvakultam
de egy Ősz hoz még újabb Kezdetet

Szappanos Márta: Vissza kell menni

Vissza kell menni
s régi házba,
fundamentumoknak
ős talpazatára.
    
Vissza kell menni
a régi portához,
szent családi fészek
tiszta oltárához.
 
Vissza kell menni
a kitaposott úton,
a verejték taposta
szűkre szabott úton.
     
Vissza kell menni
a Teremtő Urához,
lángbetűkkel vésett
parancsolatához.

szozattovabbacikkhez

Tűz Tamás: Hatvan felé

Most hogy megintcsak arra gondolok,
mennyi bennem a lom, a holt dolog,
hány mondatom és hány merész szavam
foszlik az éjbe füstként, céltalan,

művem, ha van, háború-dúlta dóm,
pókháló reszket tört bordáimon,
köldökzsinórom is a ködbe vész,
amiin csüngtem eddig, a szív, az ész.

Hátranézhetnék, mint az őz, a vad,
kit üldözőbe vesznek, irtanak,
kiáshatnám a bárdot, tőrömet,
hogy mentsem álmaimat, bőrömet.

szozattovabbacikkhez

Jagos István Róbert: Legyek a csend

Ha el kell mennem,
úgy menjek el,
ahogy eddig senki más.
Bőröm alól újjászületve
ásson el a nagyvilág.
Ne hullajtson könnyet értem
se asszony, se férfi.
Én magam legyek az,
ki a könnyeket mégis érti.
Ne legyek áldott
ebben az átok-országban.
Kopjafa leszúrva
ezernyi nyomorúságra.
Legyek a csend, mely
ha egyszer elered,
elmos mindent.
Köztük engemet

Kányádi Sándor: Szelíd fohász

szelíd fohász az én fohászom
félig könyörgés félig hála
hogy nem juttattál s ezután se
juttass engemet szégyenfára

de eljut-e az én fohászom
eljuthat-e vajon tehozzád
útjaidat úton útfélen
szertartások barikádozzák

nem marad-e sziklára hullt
magokként vajon terméketlen
mit egy hosszú életen át
a jövendőnek elvetettem

tudom sokat eltékozoltam
abból mit rám bíztál sokat
de azért ne tagadd meg tőlem
holtomban se áldásodat

Budapest, 2001. október 30.

Kapui Ágota: Feltámadás

Egyszer majd mindannyian hazamegyünk:
lerázzuk vállunkról az ólomnehéz földet,
csontjainkról az idegen göröngyöt,
szemhéjunkról az odadobott fémpénzt,
csigolyánkról a kavicsok szétguruló gyöngysorát.
Porunk felszáll és Kelet felé lebeg,
odvas szívünkben felsajog a honvágy,
és sárral betömött fülünkbe belemar
trombita-élesen
egy új feltámadás.

Szervác József: Inkább

A szögesdrótok inkább.
Inkább egy bányaomlás,
magánzárka, egy másik
bolygón magam hasonmás

kiadásának lenni,
mint koldulni szerelmet,
kegyelmi kérvényt, olcsóbb
halálra engedelmet.

Ki egykor minden voltam,
s ha ki most volnék, nem kell,
ha benned elbomoltam,
ne virrassz hűlt helyemmel,

fogadj belé akárki
bazári girigáré-
lovagot, próbacsődört,
legyen bár egy világé

öleden hűlt csapásom,
vagy holmi orvvadászé,
benned ami maradtam,
lehet már mind a másé -

Magam legyek szögesdrót,
bánya és magánzárka
magam körül. Akárhol,
ha belőled kizárva.

Szöllősi Zoltán: Megmozdítasz

Mégis, ahogy szellő
    csillagot ha rezzent s levelet,
meleg csönded eljő,
    szívem, hűvös membrán, megremeg.

Álló időm s utam
    megint évszak, bánat s angyalok,
megmozdítsz, Uram,
    amint kővé válnék, nem hagyod.

Arany-Tóth Katalin: LAKATFALAKON

Illúzióvá
kacagott, hűlt vágyakat
őriz az idő.

*

Maroknyi sorsok
a remény ravatalán
csodákra várnak.

*

Egymáson függő,
lakatba zárt szerelmek:
rozsdatemető.

Bátai Tibor: kaméleon

annyira ügyel a látszatokra
hogy már nem ő látszik
tudatalattijából is a második szándék
kezd elsőként nyomulni
ám a high-tech színvonalon művelt alakoskodás
sem hibátlan rendszer
eszement kapkodás a válasz bármilyen üzemzavarra
pontosan tudja milyen gyermekded reakció
mégsem képes blokkolni
a véglegesen kiiktatottnak gondolt reflexeket
nem érti
hogy a látszódó helyett
miért a nem látszóról születik ítélet

Bíró Rudolf: Karácsonk

fekete a lelked 
nem esik benne hó 
nem lesz fehér 
a karácsony

mínuszok odakint 
lehet átölelnélek 
de akkor is fáznék 
mélyen legbelül

részeg fényfüzér 
tikkelő égősor 
szép lenne csak 
nem a szemedben

mézeskalács illat
formázott valóság
de a kezed mégis
nyújtófát szorít

tavalyi koszorú 
rajta négy csonk 
leégett csodák 
meg vasárnapok

örökzöld fenyők 
még nincs karácsony 
de a miénken már 
egy tűlevél sincs

Bogdán Mária: asszociáció egy fát ábrázoló képre

…én csak nézlek és azon filózok
hogy fekete-fehér fotó
vagy deres-zúzmarás a kép
és inkább a régies stílusra hajaznék
mert huncutabb játékokra csábít
belebújnék lomb-asszony szoknyaráncaiba
kicsi madárkákat lesni
a fészkükbe bámulni és
örülni csak úgy a világnak
vagy csókolóznék a „titkossal”
hogy ne lásson a falu pletykás fele
hamis erkölcseiket ne borzoljam tovább
de hintát is kötnék ölelő karjaira
és fel-le repkednék előhozva
magamból a régi kislányt
és az is eszembe jut még
hogy pont ilyen volt az az
utcavégi is hol húgommal
szívtuk az első ciginket tízévesen
amit anyánktól csórtunk
persze lebuktunk mert a muter
megszámolta a szálakat és kikaptunk
nézem ezt a gyönyörű hatalmas
asszonyi fát
és arra gondolok hogy elrepült
ez az ötvenegy év
a szellő felkap egy picurka levelet
és azt kívánom vigye fel
Anyunak az égbe…

Szedres, 2016. november 16.

Csáji László Koppány: Flavius Claudius Iulianus szózata aquincumi seregeihez (i.sz. 361)

Csáji László Koppány: Flavius Claudius Iulianus szózata aquincumi seregeihez (i.sz. 361)

    Indulat ihlet a versre: trónuson égjen a gyáva!
Hol van apám, s az anyám? Hol a bátyám? Vérük a császár
Szent diadémját szennyezi. Védteleneknek igazság
Nagy Constantinus elmúltán nem jár soha többé?
    Sarjai nem könyörülnek, vér a virága hitüknek.
Hajdani isteneinket elűzik. Gyűlölet ébred
Mindaz iránt, aki őrzi a lángot, s áldoz az antik
Templomok oltáránál. Nem kell más: ez a bűne.
    Bárkinek adjad a pálcát, meglátod milyen ember.
Azt teszi már a keresztény, mit hajdan vele tettek:
Elnyomatottból bősz fenevad lett pártszakadásban;
Pogromokon, zsinatokban fulladozik birodalmuk.
    Légionáriusokkal védtem az isteni Rómát
Barbárként beözönlő népség áradatától,
Ám a határokon innen még gyötrőbb harag ébredt.
Kit kell védeni immár? Mik lettünk idebent?
    Én, Iulianus Flavius, esküszöm elnyomatottként:
Életem árán őrzöm az ősök örök hagyatékát!
Tőlünk függ a jövendő: hagyjuk az újhitűeknek
Évezrednyi tudásunkat kitörölni, leköpni?
    Egy szabadabb birodalmat hirdetek én, hol a vallás
Nem falakat sokasít, hanem ajtókat nyit a szívre.
Ám ha veszítek, végzetem az lesz: démoni lényként,
Balga „aposztataként” kell majd belehullnom a sírba.

Czipott György: Harangozótitok

sziget és bomló világ.
csak rend foglya időnek.
szurokrügyű mirtuszág.
kévék is szertedőlnek.

szabad méltóságcserén
szennyet kotorásznak
csikasz medvék és farkasok.
minden csillag zörög
égkörök egymásbamarnak
némánüvölt aki hallgat.
napszennyes mosatlan libeg.
törvényt hirdetnek kőfalak
mikor savlóeső szakad
s csupán ki vak érti meg
elernyedt minden vetülék.
porban összebújnak viceszülék
tisztán vajúdni holnapot
s jegenyék állnak lőparancsra.
lelencben minden elhagyott.
már szennyet kotorásznak
farkasok és embermedvék
szívűkreguggol torz alázat
s csigázza mind végtelen lét
bár bírni bérét kő akarja.

kötésevesztett világ
csak rend.
foglya időnek
hűségálmú mirtuszág…
kévék
már szertedőltek.

Fülöp Kálmán: Bizalommal

Fetrenghettem
én bűnök
tébolyában –

bizalommal,
hogy rám
valaki vár
türelmetlenül
botladozva
sárban –
de
szilárd hittel,
hogy Ő
meg is talál.

Gavallér János: Karcolat

Vérünk az égre karcolja
ős-fájdalmunk sikolyait,
s tűnnek, mint tavaszi felhők,
kertünk legszebb virágai.

És újra, újra beborul.
A vérző seb nem látszik.
Bennünk marad a fájdalom.
Felhő vonul az ég játszik.

Pokol és ménkű cicázik.
Adnak, vesznek a kufárok,
mint selyemhernyó bábjait.
Bennünk marad a fájdalom.

Vérünk az égre karcolja
ős-fájdalmunk sikolyait,
s tűnnek, mint tavaszi felhők,
kertünk legszebb virágai.

2018.02.16.

Gulisio Tímea: Fuvar

Beleszeretni olyan,
Mint beülni
Egy idegen autójába.
Izgalmas, veszélyes.
Aztán már nem idegen.
Messze visz,
És nem te vezetsz.
Vagy visszatérsz,
Vagy nem.
Karambol.
De leginkább
Csak kifogy a benzin.

Jánoska Mátyás: Lélekambíció

Kristálygömbökben
Tündérek tanyáznak,
És velük együtt
Színes kavalkádok
Hömpölyögnek ott.

Furcsa ambíció,
Furcsa életforma,
Ám nemes gesztusok.

Tintás üvegbe
Száradt gondolatok.
Kristálygömb mellett
Alusznak tépázva
S nem ébrednek fel.

Nyers megtapasztalás,
Zavargás a gömbben.
Valami elszállott.

Alszik gazdájuk,
A tündérek is már.
Nyugalom honol,
Csendélet a szoba.
Hallgat az Élet

B. Mihály Csilla: Halszálka

Hogy néha félek, nincs hová elrejtsem,
a bőröm éjjel téged gyöngyözött,
már glóriás fény jár az őszi csendben
halszálka-vékony árnyékok között.
 
Fülemben ősi ritmusok dobolnak,
harangot kondít egy az ajkamon,
kis részeként a forgó színporondnak
mások sebét is megkapargatom.
 
De mintha várna, szép adventi álom
köröz fölöttem, éhesen leles,
felkap magához, s innen úgy találom,
hogy többre volnék mégis érdemes.

szozattv


szozat a tiszta hang Hungarovox 11 15 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf