Kós Károly: Kalotaszeg

A kalotaszegi magyar házépítő anyaga a fa és némely székelyföldi vidék népétől eltekintve, egyetlen magyar népcsoport sem érzi úgy és érezteti is úgy anyagának természetét, nem tudja úgy érzékeltetni anyagának technikai tulajdonságait és nem szerkeszt olyan kristálytiszta logikával a faanyaggal, mint a kalotaszegi magyar. Szerkezeti formákat a gótikától tanult és nem is hagyta el, de az arányok meghatározása, a foltok elosztása, az alaprajzi elrendezés logikája már tisztán a kalotaszegi magyar nép észjárását tükrözi. Épületei, berendezése nem egyéni, de tipikus. Roppant kevés alapformát véghetetlenül tud azonban variálni úgy a telke és épületei elrendezésében, sziluettjeiben, mint a háza belsejében.

Takáts Sándor: Az igazi szegénylegények

A magyar katonát úgy a hazai, mint az idegen írók minden időben magasztalásokkal halmozták el. Acélkarú, törhetetlen szívű s félelmet nem ismerő férfiaink ugyan minidig voltak, de a XVI. és a XVII. században ezrével és ezrével terem az ilyen. Nem is magyar, hanem külföldi ember írta a XVI. században, hogy a hazaszeretet eredeti magyar virtus! Külföldi költők énekelték meg a magyar katona hazafias gondolkozását, önfeláldozási készségét, vitézi szellemét s vakmerőségig menő bátorságát. A mi írott emlékeink napnál világosabban hirdetik, hogy a XVI. században mindaz, ami igazában magyar és nemzeti, a végházak vitézeiben él és virul. Itt a végházakban folyik a magyarosodás, itt élnek a nemzeti hagyományok, itt lelkesednek s küzdenek a hazáért. Itt hangoztatják ezerszer és ezerszer: „Ha nem harcolunk a török ellen, azt is elveszítjük, ami még a miénk Magyarországból.” A végházak népe kiáltja világgá: „Hazánkért és magunk becsületéért lakjuk a végeket, fizetés nekünk nem jár!”

Csanádi Imre: Miniatúrák a Képes Krónikából

...Kapva kap rajta miniátot:
tud ő viadalt, Lajos udvarából!
Pingál B betűt, szép kövérre,
két lovag jó hogy beleférne;
föllevelezi-virágozza,
festi környékét aranyosra.
Felül: egek sűrű kéksége,
alul: föld-e? nyaktörő szakadél-e?

Ady Endre: S ha Erdélyt elveszik?

Igazodhat-e, javulhat-e a mai társadalom élete, ha Brennus-kardok kormányozzák a világserpenyőjét, s ha égszakadás, földindulás kedvétől függ minden civilizációnk? Bizonyos, hogy van vadság, fegyver és háború, s bizonyos, hogy kínos, szomorú, de kényszerű beletörődöttséggel készen kell állnunk minden elé. Minden elé, ami akár bennünk rekedt babonák, akár humánus, szép indulataink, akár racionális megállapításaink miatt nagyon-nagyon fájdalmas.

Babits Mihály – feleségének, Török Sophie-nak

               Édes Egyetlen Csacskám,
nagyon megörültem levelednek, egész boldoggá tettél vele. Ahogy elgondoltad, felelek is rá ezennel, s majd személyesen átadom a választ. Ez nem olyan soká lesz, mert már szombat reggel van. Nem mintha (szokásom szerint) két napig halogattam volna az írást, hanem leveledet kaptam meg nagy késéssel. Ildikó nem jó posta. Csak tegnap este, mikor már sötétedett és küldtem már haza, mert nem akartam, hogy sötétben menjen –, akkor jutott eszébe, hogy „anyu írt neked, egészen kiment az eszemből”.

Áprily Lajos: Beszélgetés a földdel

Ó föld - földem, amelyre most a szélben
piros levél hull s hüs esö csorog,
ó part, amelyre szomjan visszatértek
világcsodákkal élö vándorok,
lehullt anyakéz helyett anyakézzel
a csendesítö ágyat te veted,
szólsz és megindul intő esti szódra
sok fölehajtó kedves gyermeked.
Dacia dat tumulum.

Kerecseny János: Fiamnak

Véssél be, ó, két szót szívedbe,
Csak két szót jegyezz meg, kis fiam:
E két szó él a magyar szívekbe'
Mint a Himnusz, a Honfi Dal –
Ez legyen hő imája szádnak:
Igazságot Magyarországnak!

Bartalis János: Sírbeszéd Ady Endréhez

Eljött az idő
és én újra világsírodon állok.

Két parányi csillagom ég,
a Mindenség reszket.

Feléd fordítom fájdalom-arcom,
fáradt ölemben az Universum rózsái
   fakadnak.

Gyulai Pál: Margit emléke

Nyílik a rózsa virága,
S lyányom hervadozol;
Vidoran zeng a madárka,
S némán könnyed omol.

Hajnali fény mosolyog rád
És szined oly halovány;
Fa neked lengeti lombját
S fekszel a bús nyoszolyán.

Pilinszky János: Hommage à Paul Verlaine

„Egyetlen óriás ütés 
a hold. Halálos csönd a magja”,
s a csöndességben valaki 
a hamunémát nagyon lassan 
fölmutatja. Igenis, fölmutatja.

A zongoránál Mozart, hátradőlve.
Csend, csend, csend, csend,
s a zongora alatt
egy fűszálon lefut egy könnycsepp,
nem harmatcsepp, egy könnycsepp.

Sinka István: Ének a Don hőseiért

Folyik a Don, sárga a sík,
ezeréves a naplement
– Előd népe a nagy síkra
ezerév után visszament.
Ott vannak az ungi Bánók,
Duna mellől a Bengyelek,
jászok, kunok, magyarok és…
szólni kéne, de nem merek.

Bálint Sándor: Boldogasszony vendégségében

Kolozsvárról, egyéb hírességei mellett, kevesen tudják, hogy a XVIII. században Erdélynek Csíksomlyó mellett legjelesebb kegyhelye volt. A kultusz hódítása összefügg a kolozsvári jezsuiták nagyarányú lélekgondozásával, amelynek méreteivel és hatásával csak a nagyszombati és kassai házé vetekedhetik. Templomuk (ma piaristáké) Erdély katolikus újjászületésének egyik fő forrása. A jezsuita kollégium nemes versenyre kel a reformátusokéval. Erdély hivatalviselő katolikus köznemessége és polgársága itt nevelkedik. A rendtagok harcolnak az ellenreformáció erdélyi sikéréért, ők egyenjogúsítják a katolicizmust a protestantizmussal: Pázmány módjára áttérítik az arisztokratákat, küzdenek a szakadár románságnak az egyház aklába téréséért.

Gabányi János: A betlehemezés Szamosújvárt

Kengyelfutó: (Miután becsengetett a vendéglátó családhoz, bemegy.)
„Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Ma ünnep van és fényes nap keresztények között.
Íme a természet gyászba öltözött (kimutat, mert a hóra értik a gyászt.)
Régen elénekelték a betlehemi pásztorok,
Hogy eljön az Üdvözítő és segíti a népet.
Kint a betlehem. Béengedik?”

(Miután a ház gazdája fejbólintással jelezte, hogy igen, a papot és öreg juhászt kivéve, bejönnek a szobába. Behozzák a betlehemet is. Mindannyian éneklik:)
„Mennyből az angyal eljött hozzátok…
Pásztorok, pásztorok örvendeznek…”

Krúdy Gyula: A gábli története

Tudom, hogy nehéz feladatra vállalkoztam, amikor az úgynevezett gábliról, a villásreggeliről, a férfiak ebéd előtti étkezéséről írnék, mert az asszonyok megállapítása szerint a gábli már sok bajnak volt az okozója, de minden bizonnyal a déli étvágytalanságnak, amelyből legkönnyebben támadnak a családi veszekedések.

   Belátom, hogy így van. Nem kicsinylem, se nem nagyítom a gábli fontosságát (mert némely embernek a gábli csak fokozni szokta étvágyát az ebédhez), mások se veszíthetik el étvágyukat véglegesen, hogy megfeledkezzenek a déli harangszóról, azt csak úgy eresszék el a fülük mellett, mint akit a délidőn már nem érdekel. Nem kell két porciót enni, és töméntelen sört inni a gábli idején, mindjárt nincs semmi baj.

Szabó Lőrinc: Erdélyi József és versújságja

A lapok foglalkoztak már Erdélyi József tízfilléres versújságjával, mint jelenséggel. A tízfilléres rotációs kiadás és főként, hogy a költő maga odaállt a rikkancsok mellé, érthető feltűnést keltett. Én irodalmi szempontból akarok a Felkelt a nap harminchat verséről írni, de van néhány megjegyzésem a változatlanul sokat pertraktált „jelenségre” is.

Takáts Sándor: A régi diákéletből

A XVII. század iskoláiról, azoknak reguláiról és tanításmódjáról sok mindent tudunk. Az iskolai életről is maradt ránk egy és más. Azonban a diákjaink társadalmi életéről, küszködéséről, vakációzásáról, ide-oda vándorlásairól vajmi keveset tudunk. Pedig a diákélet mindig érdekes volt. Így tehát minden adatocska, ami e téren ismereteinket többíti, egyúttal érdeklődésünkre is számot tarthat.

Vörösmarty Mihály: Salamon

„Átok reád, magyarok hazája,
Átok reád, te pártos büszke nép!
Ingadozzon fejed koronája,
S mint az árnyék, légyen oly setét.
Mint kemény kard, oly kemény szíveddel
Meg ne békélj soha ten feleddel.

Ölvedi László: Janicsárok kellenek

Ős, tiltott kútfejeknél áldozunk naponta,
Pirosló máglyánk már az égig ér.
Lángjában emberszív lobog:
Magunkból tépjük, szítjuk egyre jobban,
Hadd hulljon szikrazáporként a vér
Másért elégni fájdalmas gyönyör.

Csighy Sándor: Induljatok haza magyarok

Akkor még azt hittük, hogy a hazában otthont és szabadságot talál, aki visszatér…

Prédái a gondnak, a télnek,
nyomornak… Halottak és élnek.
Vánszorognak éhesen, fázva,
idegen rongyokba alázva…
Nyugatról mennek Kelet felé.
Sok ezer magyar, ki nem lelé
hű szíve békéjét, útra kél.

Nádasdy Tamás – feleségének, Kanizsai Orsolyának

A levél írója II. Lajos király titkára. Az 1526. évi speyeri országgyűlésen ő képviselte az uralkodót, s amíg újabb 4000 katona állításáról tárgyalt, bekövetkezett a mohácsi katasztrófa. Felesége Kanizsai László országbíró leánya. Házasságukat – amellyel a férj hatalmas birtokhoz jutott – 1535-ben kötötték.

Benjámin László: Jacopone de Todi sírfelirata

Isten bolondja nyugszik itt,
   Jakab, a Todi-beli.
Az Ítéletig csontjait
   Todiban pihenteti.

Országos tekergő vala,
   otromba jópofa,
   piaci szó-kofa,
mégis az Úr szólt általa.

Erdélyi József: A Ság halála

Ság oldalán nagy kürtő füstölög.
Fekete füst: gyászlobogó, –
halálra ítélte a Ságot
a kőfaragó.

Rontják a messzekék sági tetőt,
s Somlyó öccsét megölik,
s közömbösen nézi halálát
a ságalji nép.

Erdélyi József: Napfordulás

Karácsony és Óév… Ilyenkor
kapja sovány bérét kezéhez,
szegődik és szerződik újra
az esztendős cseléd, a részes,
csikarva, mint a jót a rögből,
gazdakézből a bért, a részt,
aggódva: mit hoz a jövendő:
fagyot, vizet, aszályt, verést.

Erdélyi József: Szivárvány a város felett

Város felett szivárvány,
be gyönyörű szép látvány,
kivált pedig énnekem,
aki tanyán, aki pusztán
születtem.

Nézem azt a felívelt,
méltóságos égi jelt,
s valahogyan úgy érzem:
szánakozva tekint rám egy
tündérszem.

Gaál Áron: Kondor Béla

Borozó volt itt a régi temető mellett
és süppedt sírok közt tétován, fájva,
dadogva, trágár dalokat énekeltek
bukott angyalok, kiket kialáztak

az égből, mint téged, ki lepedődet
rajzoltad tele, (használtad volna másra!)
míg szárnyat növesztett benned a félelem,
hogy egy emberbe vagy végleg bezárva

Kis Ferenc: József Attila halálakor

Ömlik a víz, gőzölgő esővíz,
   keservesen és múlhatatlanul –
a házőrző eb nézi, mintha ő is
pusztítaná az otthont, amit őriz
   s a vackot, ahol dühödten lapul!

Dühödten, árván, tehetetlen nézek
   ablakon át a lucskos őszbe ki –
a félhomályban úgy szorong a lélek
rémülten, mintha benne születnének
   a közelgő téli farkaskölykei!

Benjámin László: Kinizsi

Kováimból szikrát a bor,
nagyobb tüzet a rum csihol,
mert lusta már az elmém;
az elporzott csaták terén
virtussá bőszült az erény,
s az elme zárt fegyelmén
keresztülgázolt indulat
mint győztes hadvezér mulat,
pokoli táncra kelvén.

Erdélyi József: Barátok a Tapolca partján

                                       Ady Endre emlékének

Barátok a Tapolca partján,
egyike ül, másika áll,
hatan-heten, mint egy csapat
kopaszfejű, nagy gyászmadár,
csuklyás, nagy, kósza keselyű,
egy más világból ideverten,
tanakodik, tollászkodik.
Tekintetem rajtuk felejtem.

Rónay György: Gyászének Réti József halálára

Ezt a hangot se halljuk, feleim, soha többé.
Legalábbis élő valóságában soha már.
A tű a forgó lemezről, és a lélek
lemezéről az emlék fölidézheti még
egy ideig. Aztán a lemezek
elkopnak, összetörnek, és a lélek is
előbb-utóbb kialszik. Itt vagyunk.

Sértő Kálmán: Kosztolányi hagyatéka

Kosztolányi Dezső
Meghívott ebédre,
Míg szép szemeivel
A világot nézte.
„Be kár, Kosztolányi,
Drága Kosztolányi,
Hogy ma már nem tudunk
Verset citálni…”