Dsida Jenő: Mélyre ások

Bábel
újra-épülő szörnyeteg
tornya sötéten áll fel.

Százan
hordják a követ, vasat, márványt,
gőgös, nagyzajú lázban.

Görbe
ásóval őszi udvaron
jeleket írok körbe.

Reszket
az est a tölgyek sudarán

Dsida Jenő: Metamorfózis

Fehér ezüstfolyó suhan.
Partján sejtelmesek a fák,
habjai közt örökké tart az álom
és babonásan, ezüstösen suhan.

Itt építettem házikót magamnak
ködöt rezgető, hihetetlen martján
s igézve számolom minden este
holdfényes életem napjait.

Csak egyszer merülök meg a folyóban.
Meghal mezítlen testem lángolása,
s aki helyettem újra partra száll:
fenséges, komor ezüstszobor.

Dsida Jenő: Nap és hold

Mitől lettél oly idegen, barátom,
oly távoli és meg nem fogható,
oly távoli és kísérteties?
Sok-sok parányi hétköznapiságod,
dohánytól sárga ujjaid, melyek
játékosan az asztalon doboltak,
telt ajkaid, melyek kis félkörű
homályt hagytak a pohár peremén,
nyírt bajszod, melyre tréfásan fagyott
téli reggel a bolyhos zúzmara,
szürke szemed kissé kunkorodó
pillaszőrei, melyek huncutul
rebbentek meg a sakktábla fölött,
ha rosszul léptem, s egy-egy tisztemet...

Sértő Kálmán: Csak írni, Jóska

Vigye a levelet Hozzád, angyalposta,
Csak írd azt a verset, nagy Erdélyi Jóska,
Üssed a világot, amint eddig, szépen
Csillag leszel Te ott, fent a magyar égen,
Te magad is ég vagy, van sok bárányfelhőd,
Csillagod, félholdad, angyalod, Teremtőd,
Van szép napsütésed és beborulásod,
Jogos a dörgésed és a villámlásod.
Néked sem volt hajdan pelenkádban címer,
Ősz Úristen szíve áldott igaz szívvel,
Fiatalon, szűzen már katona voltál,
Mint Babits, hogy nyughass, Te nem rimánkodtál.
Még fiatal voltál, kis pirospaprika,
Ott kezdtél verselni a lövészárokba...

Sértő Kálmán: Csizmaemlék…

Régi életemben, jóban,
Mese-est volt a fonóban.
Hócsillagok estek lassan,
Szembehulló unalmasan.

Fütyül a szél, faág reccsent,
Az orromra hósár freccsent,
Havas uccát égnek néztem,
Csizmám zenéjére léptem.

Nyikorgott a csizmám talpa,
Huhogott a torony baglya,
Ölelkező szél szeretett,
A hószőnyeg fénye felett.

A fonóban huncut voltam,
Henye tervvel bóbiskoltam,
A lány leső szemét lestem,
Szemében szívet kerestem.

Sértő Kálmán: Költő és a sültmalac

Nézem a hentes kirakatát,
Tál közepén egy sültmalac,
Gyönyörűbb Tündér Ilonánál,
Pedig nem tündér, csak malac.
Citrom van a sült pofájában,
Szalagból masni a nyakán,
Jó lenne vele megbirkózni,
Én győznék, rám is férne rám…

Gyomrom légiriadót korog,
Az utca népe menekül,
A hentes kirakata előtt,
Én állok már csak, egyedül.
Próbálom meghipnotizálni
A pirosra sült malacot,
Hogy kövessen a lakásomig
A kirakatot hagyja ott…

Magyarság, 1939. október 11., Gyászjelentés 1940

Sértő Kálmán: Szalonnasütés

Présház előtt parázskupac,
Két atyafi körülülte,
Hegedül a frakkos tücsök,
Most van piros naplemente.
A tűz mellett nagy kancsóban,
Megfojtott szőlőfürt vére,
Két atyafi szalonnát süt,
Parázs felett, vecsernyére…

Nyársra húzzák a szalonnát,
Vöröshagymát is melléje,
Sütőágason forgatják,
Serceg az elernyedése,
Izzad, habzik; mint muslica,
Úgy muzsikál a szalonna,
Kivérzik a forró zsírját,
Kenyérszeletre, szomjasra…

Sértő Kálmán: Szénán nyugvás

Be jó itt a szénán
Elheverni este,
Fölsóhajtani és
Fölnézni az égre,
Tele van a kék ég
Csillagmazsolával,
Hold is lassan gördül
Nagy ásítozással…

Nagy falusi csönd van,
Csak pár kutya vakkan,
Álmodó galamb búg
Föstött galambdúcban.
Tücsökhangverseny van
Csillagfáklyás éjben,
Gólya kelepel a
Kémény tetejében…

Gyurkovics Tibor: Sinka

Immár húsz esztendő múltán
nagy-nagy költő Sinka István

Már vagy húsz esztendő előtt
a feje egy egekbe nőtt

Sehol jászol sehol paraszt
Sinka István költő maradt

Lehunyta a szeme pírját
nevét öles betűkkel írják

Rakéták szállnak az égre
Sinkát egyikük se érte

Sinka István: Csillagvesztés

Maradjál mellettem, Uram,
ne maradjak mégse magam.
Lásd be, mily borús az estém,
sírok csillagim vesztén.

Mert szép csillagaim voltak.
Előtted is meghajoltak.
A legszebbik a remény volt.
Kicsi volt, de az enyém volt.

Mondd meg, Uram, hova tetted,
adjad vissza, ha elvetted.
Neked van sok más csillagod.
Mit vesztesz, ha visszaadod?

Sinka István: Én és ők

Maguk közé nem vesznek bé
írogató kis tanárok -
temetőnél, búzaföldnél
mindenfelé van egy árok.
Odaszórják a szemetet.
Mondják, hogy oda mehetek.

Gulyás Pál is azt ajánlja,
Erdélyi is azon örül,
s Szabó Lőrinc, Illyés Gyula
tapsolnak a vita körül.
Így hát Debrecenben, Pesten
s Pápán sincsen mit keresnem...

Költők s izgága tanárok,
adjon nekik az ég erőt,
hogy megállhassanak egykor
leköpött királyuk előtt.
Mert ők lehetnek híresek,
ám én a királyuk leszek.

1939

Sinka István: Kivándorló

Bézárolva ablak,
bézárolva ajtó,
hiába kopogtat
rajtuk könyörgő szó.

Próbálja a szívem,
de senkise felel,
s próbálja mégegyszer
minden énekivel.

Szememből két könnycsepp
a fakilincsre lép,
s alszik tovább a csend
de szólal a sötét:

e ház lakóját, jaj,
a sors félredobta;
magyar volt, s elment a
hulló csillagokra.

Sinka István: Rabének

Ahol majd elmegyek: vasszínű a tenger.
Sorsom messzire a hullámok ragadják
oda, hol nincs emlék… Boldogtalan ember
lett a fiad, végtelen szabadság.
Elhagytad kertemet, elhagytad házamat,
te tizenegyedik tüzes parancsolat,
csillag, kit csak messze leskelődő rab lát.

1948

T. E.: Sírkő helyett

Sötét szemét szemérmesen lehunyta,
Mellén kinyílt egy csepp piros virág.
Mosolygott még, mint otthon, ha aludna,
Térdét mutatta a ballonkabát…

A nagy csaták kis hőse úgy feküdt ott
(Körötte a széttört zsíroskenyér),
Ahogy imént járta a barikádot –
Hiába hullt golyó és hullt a vér…

Sötét szemét szemérmesen lehunyta,
Mellén kinyílt egy csepp piros virág,
Mellette gőzölgött a szennycsatorna,
De győzelméről dalolt a világ…

Csak a költő monogramja ismert

Kármán József levele – gróf Markovich Miklósnénak

1789. június 28.

     Azt akarod, hogy mindjárt, hogy gyakran írjak; – mindég készséggel teljesítem azt, ami te akarsz; és a legnagyobb készséggel akkor, amidőn az, amit te kívánsz szívem kívánságával is megegyez. Nem akarom feszegetni, milyen gyönyörűséget okozhat néked a holt betű; amit egyáltalán nem örömest hiszek; – nálad mégis semmit sem akarok inkább, mint hinni; milyen örömest hiszi az ember azt, amit kíván, óhajt…
     Némák leszünk, ha személyesen együtt vagyunk. Mert az érzések teltségében elnémul a száj, – de annál többet érez legalább az én szívem együttlétünk boldog óráiban. Hallgatagságomat, ha veled vagyok, tulajdonítsd tehát ennek az oknak, valamint magamviselését is, amely oly közel látszik lenni a zavarodottsághoz.

Németh László: Magyarság és Európa /2. rész/

2. A kiterjedő Európa

Az európai kultúrának idáig négy nagy korszaka volt. Az első a krétai mester fennhatósága alól felszabaduló akhaiaiaktól a macedón világhódításig tart. Ez alatt az idő alatt az európai művelődés, ha ki is sugárzik más népekre, lényegében egy nép, a görögség ügye. Mint ahogy egy lángész életének minden mozzanata alkotás: ez a kivételes nép is a teremtő tettek soha nem tapasztalt sűrű egymásutánjában égett el, s megvolt a szerencséje is hozzá, hogy örökségét egy Nagy Sándorral szórathassa túl a görög határokon.
A második korszak alatt ez az örökség, egy uralkodásra termett nép intézményeibe beivódva, közös sövény mögé zárja az egész békére kényszerített mediterrán világot.

A „Budapest” újság történetei a.d.1907. [III. Magyar posta; Magyar sajtó]

     Hol a mai újság? Nincs még itt? – Ez a türelmetlen felkiáltás megismétlődik mindennap reggel, mert az újság a modern kultúrembernél már teljesen nélkülözhetetlen. Nemcsak a kíváncsiság, az érdeklődés olvastatja az emberekkel a híreket, az eseményeket, hanem – az önérdek. A lapok, az események villámszárnyú hírnökei irányítanak mindent; kereskedelem, vállalkozás, üzlet, minden-minden attól függ, hogy mi hírt hoznak a lapok. Az újságban mindenki megtalálja azt, ami keres. A politikában történtek érdekelik a nagyvállalkozót, szerződések, külországi események a nagykereskedőt; pályázatok, építkezések az iparost; az ideges betegként nyugtalankodó, szeszélyes tőzsdei hangulatok a bankárt; napi események...

Féja Géza: Az iskoladrámák

     A protestáns dráma helyét a XVII., s a XVIII. században a katolikus iskoladráma foglalja el. A műfaj célja teljesen megváltozik. A protestáns dráma a széles közösségre akar hatni, a közösség belső viharai és kérdései, tehát a század nagy emberi drámái jelentkeznek benne. A katolikus iskoladrámának céljai szerényebbek, nevelő célzatúak, s az iskolák ifjúságának lelkivilágához alkalmazkodnak; a protestáns kor forradalmi műfajából iskolai segédeszköz lett.
     Az iskolai színi előadások általános szokássá váltak, minden katolikus tanítórendnek, a pálosoknak, piaristáknak, ferenceseknek és jezsuitáknak voltak iskoladrámái. Darabjaikban folytatódott a középkori hagyomány, a misztérium, mely vallásos drámává fejlődött.

Haáz Ferenc Rezső: Az udvarhelyszéki székely szekér

     A székely főfoglalkozása a mezőgazdaság. Foglalkozásához szükséges mindenféle magagyártotta eszköze és szerszáma között egy sincs, amelynek elkészítése annyira alapos munkát, kézbeli jártasságot igényelne, mint általánosan használt járműve – a szekere. Bár készítése újabban mindinkább a városi iparos, a kerekes kezére jut, mégis alig van olyan falu, ahol ne találkozna szekércsináló ember. Leginkább apáról fiúra szálló mesterkedés ez, amit az eltanulás alkalma mellett az is magyaráz, hogy sokféle értékes szerszámmal és felszereléssel kell rendelkeznie annak, aki szekeret akar készíteni.

Várregék és mesés várromok V. Budatin

     A ma ismét teljesen ép Budatin vára Zsolna tőszomszédságában, a vág kanyarulatánál épült királyi vámolóhelyként 1250 körül. 1395-ben Ulászló lenyel király birtokába jutott, a husziták betörésekor Zsigmond király Katnai Pán várkapitánynak ajándékozta. Az utolsó Katnia Pán halála után az özvegy Szunyogh Gáspárhoz ment feleségül, s így Budatin 1485-ben a Szunyogh családé lett. (A vár egyik mondája, amelyet Arany János is feldolgozott „Katalin” című regényes elbeszélésében, e Szunyoghok egyik tagjáról szól.) A Szunyogh család 1798-ban férfiágon kihalt, Szunyogh Jozefina férjhez ment gróf Csáky Antalhoz, s Budatin várát ezután 1944-ig a Csákyak uralták.

Rimay János: Kiben kesereg a magyar nemzetnek romlásán, fogyásán

Ó, szegény megromlott s elfogyott magyar nép,
Vitézséggel nevelt hírrel vagy igen szép,
Kár, hogy tartattál úgy mint senyvedendő kép,
Előmenetedre nincs egy útad is ép.

Kedvelt s böcsült véred lett csúfoltságossá,
Szablyádnak bő zsoldja nagy olcsóságossá,
Megcsorbult nemzeted változott korcsossá,
Nevednek szépsége útálatságossá.

Föld reménységére felnevelt úrfiak,
Szemétre vettettek úgy, mint köz tyúkfiak,
Zsírokkal hízódnak az idegen fiak,
Hozzád nem különbek, mint az ördögfiak.

Lendvai István: Petőfi szelleméhez

Idézlek, haragos istene másabb ifjúságnak
és szavaid eszeveszett haragját kongatom
e vérrel kormos éjszakában, –
megkergült az idő, hogy Téged elorzott
s égő szemeden sírbogarak futoznak
s a magyar sóhajra bután zördül egy távol
kukoricás az őszi holdban, foszlott vázak
erdeje, szörnyű jelül, hogy erre jutott az élet
rapszódiás idők vesztével.
Ó, nagy zabolátlan...

Juhász Gyula: Petőfi

Szabadság, dicsőség: két csillagod ez volt,
Most borús fölöttünk a szép magyar mennybolt,
De lesz majd ragyogó, amilyen még nem volt!

Petőfi, Petőfi: te vagy a vezérünk,
Sötét éjszakában ragyogó reményünk,
Ha te maradsz vélünk, nem lesz soha végünk!

Haza és szabadság: ezért imádkoztál,
Hőse, vértanúja e kettőnek voltál,
A neved ma zsoltár, a sírod ma oltár!

1922

Petőfi Sándor: Magyarország

Te sem termettél ám szakácsnak,
Magyarország, édes hazám!
A sült egy részét nyersen hagynád,
S elégetnéd más oldalán.
Míg egyfelől boldog lakóid
Megfúlnak a bőség miatt:
Hát másfelől meg éhhalállal
Megy sírba sok szegény fiad.

1845

Tinódi Lantos Sebestyén: Török Bálint fogsága

Sírva veszíkől mast szegín Magyarország,
Mert tőle távozék hangosság, vigasság,
Belőle kikele sok fénős gazdagság,
És fogságban esék egynéhány uraság.

Ezön örvend, vígad az terek császárság,
Hogy magyar urakban vagyon oly bolondság,
Hiszik, hogy ő benne vagyon oly jámborság,
Hogy fogadásában nem volna ravaszság.

Balassi Bálint nevére, amelyben könyörög bűne bocsánatjáért, és hálákat is ád, hogy Istenhez való megtérése által kedvet lelet Istennél; S az örök kárhozattól megszabadult

[az Palkó nótájára]

1
Bizonnyal esmérem rajtam nagy haragod,
Felséges Úr Isten, és kemény ostorod,
Kivel tagaimot,
Bűneimért nékem igen ostorozod.

2
Alázatos szívvel, Uram, téged kérlek,
Ellenem felemelt kezeidet tarts meg...

Balassi Bálint: Egy katonaének

Vitézek! mi lehet
Ez széles föld felett
Szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor
Az sok szép madár szól,
Kivel ember ugyan él;
Mező jó illatot,
Az ég szép harmatot
Ád, ki kedves mindennél.

Ellenség hírére
Vitézeknek szíve
Gyakorta ott felbuzdul;
Sőt azonkívül is,
Csak jó kedvéből is
Vitéz próbálni indul;
Holott sebesedik,
Öl, fog, vitézkedik,
Homlokán vér lecsordul.

Balassi Bálint: Az erdélyi asszony kezéről

Ha szinte érdemem nincs is arra nékem,
      hogy ő éngem szeressen,
Csak áldott kezével, mint szép ereklyével,
      éngem, mint kórt, illessen,
Légyek ferge rabja, bátor ne szolgája,
      csak szinte el ne vessen!

Kosztolányi Dezső: Balassi Bálint II.

1.

     Ő az „első magyar költő”. Ez a megállapítás kissé önkényesnek rémlik. Hiszen verseink nyomdokát – határozottan vagy határozatlanul – sokkal messzebb követhetjük az időben. A Mária-siralomban már fellüktet nyelvünk sajátos üteme, és régibb nyelvemlékeinkben szintén találunk egy-egy zengő sort, egy-egy mássalhangzórímet, mely nyilván még a pogány kor maradványa, s szájhagyomány útján öröklődött későbbi nemzedékekre. Verselőink is vannak előtte, kiket név szerint ismerünk. Mégis őt illeti meg az a rang, hogy az „első magyar költő”.

Vályi Nagy Géza: Balassihoz

Őseimnek őse,
Tűnt idők regőse,
Kobzos Bálint jó rokon,
Ki tollal, szablyával
Vívtál vad pogánnyal,
S dalt pengettél lantodon…
Szüntelenül látlak!
Könnyes, bús orcádat
Keblem mélyén hordozom…

Itt vagy közelemben!
Érzem, hogy eremben
Szilaj véred lángja forr…
Tarka ifjúságod
Pille-szárnyán szállok,
S kísérőm: kaland, mosoly…