Szerb Antal: A [görög] próza
Mítosz és valóság
A görög költészet ősidőkből rámaradt jelképes alakokban és történetekben fejezte ki a görög világérzését és az embersorsra vonatkozó költői megismerését. Szoros és mégis ihlető megkötöttségét leginkább a középkori és reneszánszkori festészethez lehetne hasonlítani: tárgyát az is mindig a szenttörténetből merítette. A görögök csak nagy lassan, többféle irányban tapogatódzva találják meg a módját, hogy magáról a világról beszéljenek és ne annak mitológiai vetületéről. A költészet nem is akar megszabadulni a mítosztól; a próza hivatása, hogy mítoszmentes világképet rajzoljon a történetírásban, filozófiában és a szónoki alkotásokban.
Hérodotos
A mítosz legnagyobb ellenfele a történetírás. A szenttörténettel szemben fellépteti vetélytársát, az emberi történetet, aktuális vonatkozásaival és érdekességeivel. Az első nagy történetíró, Hérodotosz1, még nem volt mítoszromboló. Egy kissé még úgy írta a történelmet, mintha az is mítosz volna. Nem mintha szándékosan keverte volna össze a valóságot a mondával, hiszen rengeteget utazott, hogy könyvének valóságanyagát összegyűjtse. De külföldi utazásain is legjobban a mítoszok érdekelték, és az, ami mítoszba illő. A korszak, amelynek történetét elbeszéli, a perzsa háborúk kora, nagyszerűségénél fogva félig-meddig szenttörténetet; Aischylosz méltónak tartotta, hogy tragédiát írjon róla, hősei, Miltiadész, Leonidász mint félistenek élnek azóta is a tudatban és áhítatot keltenek a megszentelt helynevek: Thermopylai, Marathón, Szalamisz.
a csupasz földön. Az esztergán belül, alul a föld, egy ásónyomra lemélyed. Ebbe áll bele a mester munka közben. A csutoraeszterga főrészei a talpa (2. á.),
a talpában áll a bükk- vagy tölgyfából való nagy ábroszfa és a kis ábroszfa, melyeket egy durva rúddal erősít a mennyezet egy-egy gerendájához. Ezek az ábroszfák tartják az eszterga középfáját, amibe a bagótőkét helyezik a csapvassal. 
